Taggelt bejegyzések: politika
Leváltották Vadim Tudort
Szombaton a Nagy Románia Párt (PRM) 24 megyei szervezete rendkívüli ülést tartott, amelyen arról döntöttek, hogy visszahívják a párt éléről Corneliu Vadim Tudort és a szervezet vezetőségét. Gheorghe Funar, a párt főtitkára a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a küldöttgyűlésen arról is döntöttek, hogy legkésőbb ősszel rendkívüli kongresszust tartanak, melyen új vezetőt választanak. Addig egy …
Egy román lap is elismeri: csak élősködnek Erdélyen, amely akár működőképes európai állammá is válhatna
A Romania Libera publicistája szerint a román politikusok mostohán bántak Erdéllyel, és csak jövedelemforrásként tekintettek rá, elmulasztva a fejlesztését. “Románia történelmi régiói közül” a legmostohábban Erdéllyel bántak a román politikusok, akik ezáltal az egyik alapvető kötelességüket, a nemzeti egység iránti kötelezettségüket mulasztották el – írta csütörtökön a Romania Libera című román napilap. Románia egyik legnagyobb …
Budapesti állásfoglalás a tervezett romániai közigazgatási átszervezésről
Minden jel szerint asszimilációs eszközként használná a kormány az ország közigazgatási átalakítását, véli az RMDSZ parlamenti képviselője. Korodi Attila erről a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) regionális önkormányzati munkacsoportjának és a magyar Országgyűlés autonómia albizottságának szerda délelőtti közös tanácskozásán beszélt. Emlékeztetett: az elképzelés szerint a magyar közösség meglévő közigazgatási jogköreiből, a magyar megyékből faragnának le. …
Igen kínos helyzetbe került a miniszterelnök
Igen kínos helyzetbe került a miniszterelnök, miután csütörtökön kiderült, hogy tévesen jelent meg a kormány egyik sürgősségi rendelete a Hivatalos Közlönyben. A helyzetet maga Victor Ponta nevezte kínosnak, és most keresi a felelősöket. A rendelet kormány által elfogadott változata szerint 85 százalékos adó alá vetik a Pénzügyi Szervek Felügyelete vezetőtanácsi tagjainak végkielégítését. Ehhez képest a …
Alkotmányba kerül a székely zászló használata
A parlamenti alkotmánymódosító bizottság csütörtöki ülésén elfogadta a nemzeti kisebbségek szimbólumhasználatára vonatkozó RMDSZ-es javaslatot – közölték a hírtelevíziók. Az indítvány az alaptörvény 12. cikkelyét a következő bekezdéssel egészíti ki: „A nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köz- és magánterületen az etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti identitásukat megjelenítő nemzeti szimbólumaikat”. Ha a javaslatot a parlament plénuma is elfogadja, …
Szívesen lenne az autonóm Székelyföld kormányzója Antal Árpád
Szívesen lenne az autonóm Székelyföld régió kormányzója Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere – ezt a városvezető az Agerpres román hírügynökség által kedden közölt terjedelmes interjúban jelentette ki. A polgármesterrel készített interjú kitért a közel 55 ezer lakosú, mintegy hetven százalékban magyarok lakta székelyföldi város valamennyi sajátosságára, gondjára, a román-magyar együttélés kérdéseire. Antal Árpád úgy vélte, a …
Kelemen: A Székelyföldet Ceausescu sem merte beolvasztani
A Székelyföldet Ceausescu sem merte beolvasztani a környező román megyékbe – mutatott rá Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a Radio France Internationale román adásában. “Az emberek utcára vonultak 1968-ban. Ha valaki azt hiszi, hogy 2013-ban nem fognak kivonulni, az téved” – mondta Kelemen Hunor arra a kérdésre, mit tesz az RMDSZ, ha …
Victor Ponta először látogat Németországba a tavalyi román belpolitikai válság óta
Victor Ponta hétfő este találkozik Angela Merkellel, kedden német beruházókkal tárgyal, köztük a Daimler vállalat vezetőségével, amely nemrég jelentette be, hogy újabb beruházással bővíti romániai kapacitását. Először látogat hivatalosan Németországba Victor Ponta román miniszterelnök a tavalyi romániai belpolitikai válság óta, a vizit célja a kormányfő szerint, hogy helyreállítsák a kétoldalú kapcsolatokat a válság előtti szintre. …
Románia a koldusok (Székelyföld) és királyfik országa lesz?
Önálló régió lehet Dobrudzsa – közölték hétfőn bukaresti lapok a közigazgatási miniszterelnök-helyettes egyik televíziós nyilatkozatát idézve. A Pro TV-nek adott interjújában Liviu Dragnea úgy nyilatkozott, hogy “magánemberként, nem miniszterként” nyolc vagy kilenc régió kialakítását látja ésszerűnek. A műsorban bemutatott új térkép szerint Dobrudzsa önálló közigazgatási régióként szerepel, a Székelyföldet is magába foglaló központi régiónak pedig …