Áder tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét a Tisza- és Szamos-szennyezésről július 12, 2020 11:38 Szerző mediatica Természet Az államfő ismét megjegyezte, hogy a magyar kormány többször kérte már a szomszédos országok hatóságainak segítségét, de ezt az együttműködés hangoztatásán túl kevés érdemi intézkedés és még kevesebb javulás követte.
Eközben a Maros-parton július 9, 2016 11:10 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt A Marosvásárhelyhez közeli Udvarfalván egy hete (múlt szombaton) készültek az itt látható felvételek. Az autón jól láthatóan feltüntetett cég autója szemetet ürített le a déli órákban a Maros-part közvetlen szomszédságában lévő telken. Látván, hogy fényképezzük, a sofőr megállt, és kérdőre vont, miért tesszük, majd közölte, hogy a terület tulajdonosa Viorel Bubău (korábbi marosszentannai polgármester), …