Emucsibe és Bennett-kengurukölykök születtek a Szegedi Vadasparkban

Emucsibe (Dromaius novaehollandiae) és több Bennett-kenguru (Marcropus rufogriseus) is született a Szegedi Vadaspark Ausztrália élővilágát bemutató részlegében – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató pénteken az MTI-t. A látogatók a tojásból a közelmúltban kikelt emut – ha türelmesek és egy kis szerencséjük is van – már megfigyelhetik a futómadarak fák árnyékolta, napfényfoltos otthonában. A csibe ugyanis a felnőttekkel ellentétben csíkos, és így kiválóan beleolvad környezetébe. Bár a madárvilágban nem egyedülálló, hogy a hím is részt vesz a tojások keltetésében vagy a kicsik nevelésében az emuknál szinte teljes a szerepcsere. A nőstény által lerakott tojásokat a kakas költi ki. A hím nyolc hétig szinte alig eszik, és testtömegének akár egyharmadát is elveszítheti. A tojó gyakran a közelben marad és „férfi módra” védelmezi a területet, de nem ritka az sem, hogy tovább áll, tojásait a hímre hagyja, és más kakasokkal áll párba. A sűrű váltás eredményeképpen az is megesik, hogy egy fészekben több apától származó tojások melegszenek. A tizenhárom centiméter hosszúságú emutojások sötétzöldek, tömegük fél kilogramm körüli. A kikelés után a csibék gondozása is a kakas feladata, egészen öt hónapos korukig. A szegedi vadasparkban nevelt Bennett-kenguruk minden évben új jövevényekkel örvendezteti meg a gondozókat, most tavasszal is négy nőstény erszénye rejt kölyköket. A csapat azonban nem ezért híres, hanem azért, mert szinte minden esztendőben születnek albínó egyedek. Az albinizmus örökletes tulajdonság, amely a színanyag termelődésének zavara következtében jelenik meg. A természetben az albínó kenguruknak nem sok esélye lenne a ragadozókkal szemben, annyira feltűnőek a zöld környezetében, állatkertben azonban életben maradhatnak. Az egyik albínó nősténynek is született kicsinye, az erszényből időnként előbukkanó kölyök szőre azonban nem anyjához hasonlóan fehér, hanem szürkésbarna. A kifejlett korukban 13-18 kilogrammos Bennett-kenguruk a mérsékelt égövi erdők és füves síkságok lakói Kelet- és Délkelet-Ausztráliában. Általában magányosak, de táplálkozáskor akár harmincfős csapatokba is verődhetnek. Főleg szürkületkor és éjszaka aktívak, napközben elbújnak pihenni. Fűfélékkel és más lágyszárúakkal táplálkoznak. MTI