Egy éve közöttünk: Covid-19

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Abban a nagy megtiszteltetésben részesültem, hogy felkértek: írjak köszöntőbeszédet a Covid-19 néven elhíresült betegséghez, amely éppen egy éve van velünk. Gondolkodtam rajta, hogy negatív avagy pozitív jelzőket aggassak rá, és úgy konferáljam fel itt, Önök előtt, és azt látom, hogy most egyesek megdöbbennek. Hogyhogy pozitív? Mielőtt azonban erre a kérdésre válaszolnék, pontosítanám, hogy végül úgy döntöttem: jelzők nélkül, pőrén, a maga meztelenségében szeretnék róla beszélni, mindenféle minősítgetés nélkül.

És akkor jöjjön a zárójel a pozitív gondolatok apropóján. Igen, úgy vélem, hogy a koronavírus okozta járvány már meghaladta azt a stádiumot, amikor az ellenséget látjuk benne, és félünk tőle. Olyan ez, mint amikor valakit elrabolnak, és fogva tartanak, aztán az illető egyszer csak azt kezdi észrevenni magán, hogy ragaszkodni kezd az ellene agressziót elkövetőkhöz. Most ne szisszenjenek fel, nem gondolom azt, hogy a Covid-19 a barátunkká vált volna, de nézzük a jó oldalait. Önnel, kedves hölgyem, mikor fordult elő utoljára, hogy a képébe tüsszentett valaki? Vagy Önnel, kedves uram, ott a harmadik sorban, igen, Önnel, ne nézzen se jobbra, se balra, Önnel mikor történt meg utoljára, hogy ingyen és bérmentve minden nap tájékoztatást kap a testhőmérséklete alakulásáról? Mert ugye, ha bármelyik boltba bemegyünk, rögtön a fejünknek szegezik a lézerpisztolyt!

Jut eszembe, naplót lehetne vezetni erről, mármint a fokokról, mint gyerekkorunkban az időjárásról. Tudják, másodikos vagy harmadikos lehettem, amikor a tanító néni kérte, hogy keressünk egy fehér papírt, vonalazzunk rá egy rácsot, számozzuk meg egytől harmincig, és aztán minden nap írjuk bele, hogy hány fok volt délután, meg rajzoljunk rá felhőt, napot, esőt, villámlást, dörgést, báránykákat, farkast, rókát, vagy akár medvét – bár akkoriban nem annyira volt divatos a medve, mint manapság.

Lehetne erre a mintára láznaplót is készíteni. Például a nyáron, amikor a tűző melegben elővettük ezeket a kínai testhőmérséklet-mérőket, és odatartottuk egy delikvens fejéhez, majd megnyomtuk rajta a gombot, azt írta ki, hogy ER. Ebből már tudtuk, hogy vagy 42-nél több vagy annál kevesebb, de semmiképpen nem Vészhelyzet, mint az azonos nevű film címe, amelyet Í-ÁR-nak olvastunk, és megismertük benne George Clooney-t, hanem E-ER, azaz error: egyszerűen kánikula van, és a műszer – nomen est omen – mű-szer, nem igazi szer, ezért aztán nem is mér, amikor kell, csak akkor, amikor nem kell. Csak olyankor sosem vesszük elő.

Persze, ha már itt tartunk, az is megérne egy misét, hogy miért éppen Kínában gyártják ezeket a testhőmérőket vagyis inkább testhő-nemmérőket, ahonnan köszöntőbeszédünk címzettje, a Covid-19 is származik.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Eljött tehát az ideje, hogy köszöntsem a Covid-19-et mint mindennapjaink meghatározóját, láthatatlan velünkélőjét, politikaalakító tényezőjét és korunk történelmének alakítóját. Örömmel konstatáljuk, hogy egyesek ajkáról sikerült ismételten előcsalnia azt a nagyívű megállapítást, miszerint a világ többé már sosem lesz olyan, mint volt annak előtte. Egyúttal reményünket is igyekszünk kifejezni, hogy az egyre szélesebb körben elérhető oltással a brit kutatók rövidesen újra kenyérbe esnek, és érdekes megállapításokat tesznek majd róla, amelyeket más szakértők majd szakérthetnek, hogy évek múltán, ha majd jő az újabb járvány, felemlegethessük, hogy ez semmi, mert emlékszel, hogy volt akkor régen… amikor az új koronavírus… na az volt, az igazi! Nem ez, ami most van!

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

FARCZÁDI ATTILA