Az élet leckéi


1. lecke Egy fickó zuhanyozni megy, melegváltásban a feleségével, aki épp kilép a zuhany alól. Ekkor megszólal a bejárati ajtó csengője. Gyorsan megbeszélik, hogy a feleség nyisson ajtót. A nő magára teker egy fürdőlepedőt és lemegy ajtót nyitni. Szembetalálja magát Bobbal, a szomszéd lakás tulajdonosával, aki, még mielőtt a nő megszólalna, azt mondja: – Most helyben kapsz 800 dollárt, ha leengeded a fürdőlepedőt. A feleség kicsit csodálkozik, de rövid habozás után leereszti a fürdőlepedőt és ott áll meztelenül Bob előtt, aki, miután jól meggusztálta, átad neki 8 db. százdollárost. A nő visszamegy a lakásba, örülve a kis vagyonnak, amit kevesebb, mint 2 perc alatt szerzett, és bemegy a fürdőszobába, lerakni a lepedőt. A férj megkérdezi: – Ki volt az? – Bob, a folyosószomszédunk. – És megadta a 800 dollárt, amit tegnap kölcsönkért tőlem? Tanulság: ha időben megosztja partnereivel a hitel-, és kockázatvállalási tényezőkre vonatkozó információkat, elkerülheti a cég imidzsének romlását. 2. lecke Papbácsi kocsival megy a templomába, mikor meglát egy gyalogoló apácát. Megáll, és felajánlja, hogy elviszi a kolostorba. Az apáca beül, keresztbe rakja a lábát, és kivillantja a combját. A pap nem állja meg, hogy ne fixírozza, néhány pillanatra el is veszti az uralmat a kocsi felett. Miután visszatereli a kocsit a saját sávjába, hirtelen megfogja az apáca combját, aki a szemébe néz és azt kérdezi: – Atyám, emlékszik a 129. zsoltárra? A pap szégyenkezve elnézést kér az apácától. Kis idő múlva, engedve a kísértésnek, kihasználja a sebességváltás adta lehetőséget, és újrakezdi, mire az apáca: – Atyám, emlékezzen a 129. zsoltárra! Újabb fülig pirulás, újabb elnézéskérés, újabb dadogás: – Bocsánatát kérem, nővér, legyőzött a test gyarlósága. Odaérnek a kolostorhoz, az apáca egy szó nélkül kiszáll és egy utolsó, jelentőségteljes pillantást vet a papra. A pap gyorsan előveszi a Bibliát, megkeresi a 129. zsoltárt, és ezt olvassa: ‘Ne állj meg utadon, törekedj minél feljebb jutni, és tied lesz a mennyeknek országa.’ Tanulság: Munkája során mindig szerezzen be minden elérhető információt, mert különben soha vissza nem térő lehetőségeket szalaszthat el. 3. lecke A cég egyik ügynöke, egyik hivatalnoka és a személyzeti igazgató együtt veszik ki az ebédszünetet. Útban a vendéglő felé egy ütött-kopott rézlámpást találnak a szemeteskuka mellett. Megdörzsölik, kijön a szellem, aki látja, hogy hárman vannak: – Csak három kívánságot teljesítek, tehát mindegyikőtökre csak egy jut. A hivatalnok félrelöki a másik kettőt és gyorsan elmondja: – Én a Bahamákon akarok lenni egy fehér homokparton, egy soha véget nem érő szabadságon, mentesen minden gondtól, ami elronthatná az élvezetet! Alig hogy elmondja, már el is tűnik. Az ügynök is előretolakodik: – Én egy finom koktélt akarok szürcsölni Tahiti egyik strandján, oldalamon álmaim asszonyával! Ő is hipp-hopp, eltűnik. – Most te következel, mondja a szellem a személyzeti igazgatónak. Te mit kívánsz? – Azt, hogy ezek ketten az ebédszünet végén ott legyenek az irodájukban. Tanulság: Ha jót akar, csak azután nyissa ki a száját, hogy a főnök a sajátját már becsukta.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk