Keresztes Ildikó: „Nem másokkal, magammal versenyzek”


A nézők szombaton A Dal második elődöntőjét láthatják. Műsorok sora, köztük a Térkép is kiemelten foglalkozik az Eurovíziós Dalfesztivál előválogató show-jával. A világmagazin vendége Keresztes Ildikó volt.

Keresztes-Ildikó-Duna-TV-Térkép
A Térkép pénteki adásfelvételébe Keresztes Ildikó, A Dal fellépője látogatott. Nagy Tünde mikrofonja előtt a művész beszélt pályakezdéséről, marosvásárhelyi éveiről, barátairól, s hogyan indult az Eurovíziós Dalfesztivál előválogató műsorában. „A januáromat pihenéssel kívántam tölteni, mivel nagyon sokat dolgoztam a tavalyi évben – avatja be a művész a nézőket programváltozásba. – A benevezés nem az én ötletem volt. A kiadóm hozott össze a szerzővel, Köteles Leanderrel, akivel korábban nem is ismertük egymást. Most már tudom, hogy nincsenek véletlenek.” Keresztes kiemelte a dal drámai erejét, s az előadó szerepét a számok megfelelő interpretálásában. Nézete szerint a karizmatikus előadó egy gyengébb „nótát” is sikerre tud vinni, s egy slágergyanús szerzemény is – amennyiben nem illik a fellépő személyiségéhez – visszhang nélkül maradhat. „Nem érzem igazán vetélkedésnek A Dalt – fűzi hozzá Keresztes. – Örülök, hogy túljutottam az első fordulón, de nem másokkal, magammal versenyzek.” A művész is tisztában van azzal, hogy erdélyi barátai sokat segíthetnek továbbjutásában. Az elmúlt fordulóban is megmozdult az egész Kárpát-medence. s a nézők több tízezer szavazattal támogatták a versenyzőket. A Dal első adása a magyar közmédiának is kiugró sikert hozott. A több mint kétórás műsorfolyamba több mint 2,5 millióan kapcsolódtak be, és saját idősávjában minden más tévéműsort megelőzött. Térkép adása: február 11., hétfő (Duna World 12.20*) A Dal adása: február 9. (M1, Duna World 20.15*) mtva * magyarországi idő szerint

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk