Markó Attila levele: „Ám sikerült nekik: megtörtek!“

Levélben fordult RMDSZ-es kollégáihoz Markó Attila, aki ma elvesztette mentelmi jogát. A képviselő a korrupcióellenes vádhatóság főügyésze, Alina Bica ellen indított korrupciós ügyben érintett. A levelet a maszol.ro számára is elküldte a politikus, ebből idézünk. “A Központi Kártérítési Bizottságnak 2005-től 2012-ig tagja voltam, különböző kormányok alatt. Ennek a bizottságnak 2011-ben 9 tagja volt, ebből 5 az ANRP (Ingatlan-visszaszolgáltatási Hatóság) elnöke és négy alelnöke, 2 pénzügyminisztérium által és egy az igazságügyi minisztérium által delegált tag. Ezen kívül voltam én a kormányfőtitkárság (Kisebbségi Hivatal) részéről, Amúgy az összetétel és a tagok száma a jogszabályok változásával együtt változott – az eredeti 7-ről később 9, most meg 11 tagú.Érdekes infó lehet, hogy 2005 és 2007 között a bizottság tagja volt Horia Georgescu mai ANI-főnök is. Az ügyészség azt állítja, hogy Alina Bica és néhány akkori bizottsági kolléga lepaktált egy felértékelővel és egy károsult (pontosabban egy károsult jogait megvásárló személy) kártérítését jóval a piaci ár fölött állapították meg. Ezzel kárt okoztak az államnak, kaptak értre csúszópénzt, ingatlant, ki tudja még mit. Eddig ez rendben is van, ez egy vád. De ettől az út el egészen hozzám, nem hogy hosszú, de nem is létezik. Ebbe cseppentem bele én, amikor kilőtték a nyulat bokrostól. Kedves Kollégák, elmagyarázom most azt, hogy ez a bizottság hogyan dolgozott. 1. A megyékből beérkező több százezer (!) kérelmet az ANRP saját szakértői személyzete, igazgatóságai dossziénként átvizsgálták. Amennyiben az jogilag és dokumentáció szempontjából rendben volt (jogos igénylő, beazonosítható ingatlan, bizonyítékok stb.), akkor a törvény szerint kiadták egy felértékelőnek (evaluator). 2. A felértékelő a szakma európai szabályai szerint megállapította az ingatlan vélelmezett piaci értékét (figyelem: természetben nem visszaadható, kártalanításra ítélt ingatlanokról beszélünk!) 3. Ezt a felértékelést az ANRP saját alkalmazásában álló ellenőr-felértékelő újra megvizsgálta, hogy az módszereiben és értékében megfelelő, helyes és törvényes legyen. 4. Ezek után került a bizottság ülésére alkalmanként több ezer ingatlan kártérítési javaslata egy TÁBLÁZATBAN (ezen belül több száz kártérítés a 10-es törvény, több száz a földtörvény, és több száz akkor törvény által megengedett különleges eset, akik egészségügyi okból soron kívül kerültek elbírálásra. Teljes kártérítési dossziét alig láttunk, a mennyiség miatt lehetetlen is lett volna ülésenként több ezer dossziét átnézni. Az ülésen szó szerint átfutottuk a több ezres listákat, néhol egyik-másik esetet az ANRP-s tagok vagy a szakminisztériumi tagok (igazságügy, pénzügy) javaslatára változó okokból újra felértékeltettük. Nekem ebben az egész kártérítési folyamatban az volt a feladatom és célom – eltérően az egyházi ingatlanok visszaadásával foglalkozó bizottságtól, amelynek alelnöke és hajcsára is voltam -, hogy lehetőleg erdélyi megyékből, magyar emberek kárpótlása is megtörténjen, ne tegyék félre igényeiket, ne kötekedjenek a dossziékkal. Ennyi. Most pedig néhány szó az ominózus 2011. március 15-i ülésről, amelyen ez az állítólagos döntés született. Még egyszer: 2011. március 15. OTT SE VOLTAM! Alsótömösön, Négyfaluban koszorúztam, beszédet mondtam – erről közlemények, újságcikkek tanúskodnak. Azaz csak akkor lehettem volna, ha ez a bizottsági ülés reggel 8 és 10 között lezajlott – ami azért lehetetlen, mert a nem ANRP-s bizottsági tagokon kívül (akik helyben vannak) a többiek programja annyira összevissza volt, hogy SOHA nem sikerült déli 1-2 előtt kvórumban ülést tartani. Mellesleg tisztán emlékszem, hogy az egyedüli nagy ügy, amit dossziéval magunk előtt elemeztünk az a néhai Malaxa-kártérítés volt, amerikai ügyvédek jelenlétében. Én azon kívül egyetlen ülésen se láttam külsős felértékelőt magyarázni a munkáját (ugyanis állítólag ezen az ülésen ez történt). Az ülés jegyzőkönyvén a média (??) szerint ott az aláírásom. Ebben minimum két dolog furcsa: ha nem voltam ott, akkor mikor írtam én (vagy más?) alá, illetve hogy van az, hogy a média tudja, és nekem nem engedték meg az iratokhoz való hozzáférést november 30-ig. November 20-án lehívtak 17 órára a központi DNA-hoz, mint gyanúsítottat. Se telefonon, se a helyszínen nem közölték velem a vádat és az ügy lényegét, ezt folyosói pletykákból próbáltam ügyvédeimmel összerakni. 17 órától a váróteremben ültem éjjel 11.30-ig, ekkor vittek az ügyész elé, ahol közölték velem az ügy részleteit, elolvashattam a vádakat. Mivel a dosszié tartalmát nem ismerem, a Bica-féle kavarásról fogalmam se volt, ezért hallgatási jogommal élve új időpontot kértem a nyilatkozattételre, hogy addig egy kicsit nézzek utána a dolgoknak. Ehhez képest gyanúsítottból fél óra alatt vádlott lettem, az ügyész 10 napra megtagadta kérésemet, hogy betekintsek az ügy irataiba (az eljárás biztonsága miatt). Erre fel másnap villámcsapásként ér a meglepetés: minden alap nélkül a DNA kérte előzetes letartóztatásomat – úgy, hogy előtte meg se hallgatott, nem is engedett a dossziéhoz, és nem is érdekli, hogy egyáltalán ott voltam-e… Jelzem: 1. A dosszié tartalmát azóta sem láttam. 2. Nem tudom, kik ezek a személyek a Bica-féle kavarás mögött, sosem láttam őket, nem láttam a nevüket sem (max egy név volt a sok ezerből egy adott napirend 10 centi vastag táblázataiból). 3. Ott se voltam a bizottságnak azon az ülésén. 4. Nem tiszte a bizottság tagjainak és meghaladja képességeit az, hogy európai standardos felértékeléseket szakvéleményezzen vagy felülbíráljon. Ezért megy át annyi szakember kezén egy dosszié. Ráadásul, ha egy hivatásos felértékelő, annak szintén hivatásos ellenőre, a teljes ANRP-s elnökség, a pénzügyes és igazságügyes tagok azt mondják, hogy rendben van, akkor miért ne lenne nekem? 1. Én a Mikó-perben hozott jogerős döntés után emberileg képtelen vagyok egy ilyen marhasággal ismét szembeszállni. Mindkét ügy lényege az, hogy Romániában legyen vége a restitúciónak, a kárpótlásnak. Ennek az utóbbinak ráadásul személyes leszámolási háttere is van, amit a parancsuralom csak azért is el fog vinni a végsőkig. 2. Ez a vád gyakorlatilag további sok-sok tízezer bűncselekményt vonhat maga után, ugyanis ilyen alapon az összes eddig megítélt kártérítési dossziéban kifogásolható, hogy a megállapított érték épp túl nagy, vagy épp túl alacsony. 3. Minden testület (önkormányzat, bizottság) döntése potenciális bűncselekmény. Az önkormányzatok is ugyanígy döntenek: szakigazgatóságok, jogászok, urbanisztikusok javasolnak, a testület dönt. A DNA meg elviheti mindegyik tagot, tanácsost. További konklúziókat vonjatok le ti magatok… Egy biztos: a karrieremből 17 évet arra áldoztam, hogy akik a kommunista rendszertől kárt szenvedtek, azt reparáljuk – egyházi ingatlanok, magánszemélyek földvisszaadása, kártérítések, politikai üldözöttek stb. Amit megtehettem, megtettem. Jóhiszeműen. Hogy e mögött a munkám mögött mások kikavarták kis ügyeiket, ez nem az én felelősségem. Én ilyet nem tettem soha. Ha bűn ez a munka, amit elvégeztem, akkor bűnt követtem el. De nem takargatok semmit ebből a 17 évből. Büszkén viselem eredményét, és a nehezebb helyzetek mellet sem szégyellem egyetlen percét sem. A fejem fent van, a lelkiismeretem tiszta. Egyetlen dolog hibádzik csak: megtörtek. Ha ez volt a cél, ám sikerült nekik. De legalább marad valami mögöttem. Nem búcsúzom, de minden jót kívánok nektek! Attila