Ágoston András: Évértékelő után

Orbán Viktor évértékelője nagy érdeklődést váltott ki mind az ellenzék, mind a jobboldaliak körében. Az első, ami szembetűnő: az ellenzék nem érti, vagy nem akarja megérteni az új helyzetet, amelybe Európa és Magyarország is került. Hogy nincs visszaút a 2008. évi válság előtti „békeidőkbe”. Az új kihívásokra a liberális multikulturalizmus dogmáinak ismétlése nem válasz. Az ellenzék évek óta ideges, felületes és a „minden létező tagadása” elvén működik. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a miniszterelnök „semmitmondó beszédet mondott és olyan adatokkal próbálta alátámasztani kormányzása sikereit, amelyek nem felelnek meg a valóságnak”. Eszerint értelmes párbeszédre, eszmecserére a nemzeti irányultságú politikai elitnek esélye sincs. Másodszor, s ez fontos, a jobb oldalon csakúgy, mint az elmút években továbbra is „egy a zászló”, de a „táboron” belül fontos dilemmával kell szembenézni. Lehet-e érdemes-e csupán alkalmazkodni, s különösen a gazdasági ügyekben követő külpolitikát folytatni, vagy a szuverén, kezdeményező külpolitika a kiút? Orbán Viktor természetesen ez utóbbi mellett érvelt. Valóban látni kell, hogy különösen értelmiségi körökben – mert a követő politika sokkal kényelmesebb, kevesebb nyűggel jár – engedékenyebb hangok is megjelennek. Vannak, akik saját jobbrafordult életviszonyaikból, esetleg csoportérdekeikből kiindulva mintha egy kicsit unnák az állandó megfeszített munkát. A szavazókkal való kapcsolattartásban a közszolgához méltó alázatos, napi munkálkodást. Pedig ez szükségeltetik az ország által felmutatott eredmények megtartásához. Nem véletlen, hogy a balliberális ellenzék krokodilkönnyeket hullatva, emberi jogokat harsogva esett neki a kormánynak, mert az egyik miniszter kijelentette, aki a munkatársai közül nem bírja az iramot, annak nem kötelező maradni. Ezen a helyen volt már szó róla, a szavazófülkék forradalmának népe érzékeny virág. Ápolni kell. Nem átnézni a feje felett. Edzésben maradni, mind a kormányzati munkában, mind a szavazókhoz való viszonyulásban, ez az új világba való beilleszkedés továbbra is fontos, ha nem a legfontosabb feltétele. Ebből a nézőpontból szemlélve csak egy jó célkitűzés lehetséges. A kétharmad harmadszori megszerzése. Emlékezetes, hogy a 2002-ben a vesztes választási csatát követően a polgári körök mozgalma mozdította el a helyes irányba a megrebbent szavazókat. Nyolc évre volt szükség ahhoz, hogy a nemzeti irányultságú szavazók számának növekedése végül a tudatos választásban nyilvánuljon meg. Ez volt 2010-ben a fülkék forradalma, s következett a kétharmad – először. Lássuk be: a felgyorsult időben az állandósult kampány közepette, lényegében ma is ugyanarra van szükség. A lelkekért folytatott, az új helyzethez igazodó, új elemekkel gazdagított, lendületes, politikai küzdelemre. Hogy a kicsit magárahagyott magyarországi és a külhoni magyar választókban is tudatosodjon: ha kedves nekünk a magyar nemzet politikai integrációja, 2018-ban személyesen is hozzá kell járulnunk a Fidesz-KDNP újabb, a jelenleginél tartósabb kétharmados győzelméhez. Tudjuk, 2002 augusztusában az Orbán-beszéd hatására a Fidesz körül bejelentett polgári körök száma már másnap elérte a százat. Sem akkor sem később nem beszélhettünk központilag szervezett mozgalomról, de tény, hogy a polgári körök rendezvényein, találkozóin kapott erőre a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjának első szívet melengető hulláma. A Vajdaságban a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) kezdeményezésére Ősszel sor került a polgári körök első találkozójára. Összesen hétszer tartottunk ilyen évi összejöveteleket. A külhoni magyar politikai elitek és a kettős állampolgárok mai mozgósítása külön téma, amiről még szólnunk kell. Ha az egymásratalálás első érzelmi megnyilvánulásait nem is lehet megismételni, de a Fidesz-KDNP nemzeti irányultságú politikája mentén bizonyára most is megtalálhatók a formák, amelyek a gyakorlatban alkalmasak lehetnek a szavazófülkék népének nemzeti alapú racionális érvek alapján történő egybetartására. Akár mozgalommá bővülő erősítésére is. Most jött el az ideje annak, hogy a „csatázó” fiatal titánok megszerezzék a „mozgalmi” tapasztalatokat, melyek hiányában nem fejlődhet ki szerves kapcsolat a kormányzati tevékenység és a nemzeti irányultságú választók között. El kell érnünk, hogy a nemzeti szuverenitás absztrakciója, a széles rétegeket felölelő napi tevékenység során egészüljön ki a nemzeti érdek érvényesülésének felemelő érzésével. S a fanyalogók újólag hoppon maradjanak. Hogy mondta a miniszterelnök? Jó reggelt, Magyarország! Jó reggelt, magyarok. kifo hírlevél