Hárman pályáznak Áder János helyére


Magyarországon már gondolkodnak rajta, kit nevesítsenek az államfői tisztségre.

Lapértesülések szerint Trócsányi László EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter, Maróth Miklós az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke, illetve Csák János üzletember, korábbi londoni magyar nagykövet nevei vetődtek fel, mint Áder János lehetséges utódai a Fidesz vezetőinek belső megbeszélésén.

Az elnök 2022. március 13-án tölti ki ötéves mandátumát. Az Alaptörvény szerint utódját megbízatása lejárta előtt legalább 30, legfeljebb 60 nappal, azaz 2022 elején kell megválasztania az Országgyűlésnek.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk