Megkezdődött a 29. kisvárdai színházi fesztivál A vasárnapi megnyitóval hivatalosan is megkezdődött a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválja, a június 24-ig tartó teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekintheti meg a közönség. Az ünnepségen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, először fordul elő a fesztivál történetében, hogy a főhelyszín, a kisvárdai vár egy nagyobb felújítás miatt nem fogadhatja a társulatokat és az előadásokat. A rekonstrukciós munkálatok végén – várhatóan egy év múlva – egy 21. századi, modern várszínpadon rendezhetik meg a harmincadik színházi szemlét. A miniszter hozzátette, a Szent László utcán lévő Bagolyvár elnevezésű ingatlant felújítják, területén pedig egy kamaraszínpadot fognak kialakítani, ahol helyet biztosítanak majd más fesztivál előadásoknak is. Az eseményen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, az idei díszvendég, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház alapítója hangsúlyozta, egységes egészként kell kezelni a világ magyarságát, a határon túli magyarokat, Kisvárda pedig az elmúlt majdnem három évtizedben felvállalta ezt a feladatot. Csak a Nemzeti Színház évente csaknem 30 előadást fogad külhoni területről – jelezte az igazgató, hozzátéve, a kisvárdai találkozó lehetőséget teremt a szakmának eszmét és tapasztalatokat cserélni, megbeszélni a bajokat és az elért eredményeket, ezért a rendezvénynek “múltja, jelene és jövője is van.” A közönséget és a színtársulatokat Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere is köszöntette. A megnyitót követően a Nemzeti Színház társulata díszelőadás keretében mutatta be Tamási Áron Vitéz lélek című drámáját. A színházi versenyprogram már pénteken elkezdődött, vasárnap délutánig hét versenyelőadást, illetve bemutató előadást láthatott a közönség. A szemlén a következő napokban bemutatkozik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Magyar című darabjával, amelyet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal közösen mutat be. Az Újvidéki Színház Zerkovitz Béla és Szilágyi László klasszikus operettjét, a Csókos asszonyt, valamint Németh Ferenc és Balog István vitézi drámájának színházi átiratát, a Fekete című darabot viszi színre. A budapesti Nemzeti Színház társulata és a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal közös produkciójában Örkény István Tóték című tragikomédiáját díszelőadásként láthatja majd a közönség. A fesztivál programjában a nagyváradi Szigligeti Színház Fényes Szabolcs Maya című revüoperettjével és Székely Csaba tragikomédiájával, a Bányavirággal szerepel majd. A közönség megtekintheti emellett Molnár Ferenc drámai klasszikusát, a Liliomot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában; az ExperiDance Tánctársulat tolmácsolásában a Nostradamus Világok vándora című táncos-zenés előadását; Szép Ernő Május van, tisztelt úr című zenés produkcióját a Zentai Magyar Kamaraszínház színrevitelében; Székely Csaba Bányavakság című tragédiáját a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház közös bemutatójában, illetve Lara de Mare Égben maradt repülő című, Edith Piaf életéről szóló zenés előadását a Turay Ida Színház előadásában. A bemutatók között az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a MASZK Egyesület közös produkciójában Theo Herghelegiu Tündéri című “minimál-szürreál” musical, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Sivián Anna és Vinnai András jegyezte Valaminek a második része című vígjátékát. A június 24-i díjátadó gálaműsor előtti utolsó két előadást a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház és a budapesti Játékszín tartja: előbbi társulat a Fehér szarvas című történelmi drámát, utóbbi pedig Chazz Palmintieri A hűtlenség ára című krimi-vígjátékát mutatja be. MTI Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share június 19, 2017 9:47 Szerző mediatica Kultúra Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: fesztivál, Kisvárda, kisvárdai színházi fesztivál, Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválja, színház, Vidnyánszky Attila Következő hír: Kormányválság: Európában példátlan, ami Romániában történik Előző hír: Meghalt két siklóernyős Szentes közelében