Eltemették Jancsó Miklóst

Sok száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas filmrendezőt szombaton a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. “Nélküled ma más lenne a világ, más képeket látnánk, és másként viszonyulnánk a filmhez és a körülöttünk lévő világhoz” – emlékezett pályatársára Tarr Béla filmrendező, hozzátéve: Jancsó Miklós a nézőket felnőtt, egyenrangú, partnernek tekintette. Mint mondta, a rendező megmutatta, hogy egy film értékét nem a mozibevétel határozza meg, hanem hogy mennyire érinti meg az embereket, mennyire válnak maradandóvá, miként a Jancsó-filmek azzá váltak. “Nem fogadtál el semmilyen formát, iskolákat, stílust, mert te magad voltál a forma, a stílus és az iskola” – méltatta a január végén elhunyt mestert. Tarr Béla szerint Jancsó Miklós “felszabadította” a filmet, hiszen világosan látta, hogy a film betegségének oka az a lineáris elbeszélésmód, amely “egyszerű sztorivá züllesztette a képi ábrázolás asszociatív kincstárát”. “Minden képkockád szemben áll azzal az üzleti vagy politikai érdekek által prostituált filmkészítéssel, amely korunkat jellemezte és jellemzi” – fogalmazott. “Megtanulhattuk tőled, hogy nincs okunk félelemre, hogy erősek és szabadok vagyunk, minden beállításod, kamerád szárnyalása a szabadság igenléséről szól” – méltatta Jancsó Miklóst pályatársa, aki szerint neki köszönhetően autonómmá válhatott a néző. “A szabadság illúziója talán az első lépés a valódi szabadság felé: szembenézni és leszámolni azzal a szánalmas szervilizmussal, amely országunkat és a magyar filmeseket a mai napig jellemzi” – hangsúlyozta Tarr Béla. Marx József stúdióvezető Balázsovits Lajos által felolvasott búcsúztatójában azt írta: “arra is tanítottál bennünket, hogy legyünk önérzetesek, ne legyünk álszemérmesek, ha sikerünk van, de ne tekintsük magunkat a világ közepének”. Úgy fogalmazott: Jancsó Miklós olyan ember, aki nem attól válik nagysággá, mert alkot, hanem előbb lesz nagy ember az univerzumot átfogó szemléletével, és csak utána, szinte mellékesen, alkot is. “Te voltál, aki jelentőséget adott létezésünknek. Tudtuk, hogy tudsz rólunk, és ez elég volt nekünk” – idézte fel Marx József. “Mester, visz az emlékáradat, merítenék csak egy maréknyit, de sodor, sodor a Jancsó-folyam” – kezdte beszédét Cserhalmi György. Felidézte a közös munkát, mint mondta, amikor véget ért a film, vele véget ért a szabadság is, várták a telefont, hogy Jancsó újra forgat. “És te újra forgattál, nekem mindegy volt, hogy mit, számomra a lényeg a szabadság élménye volt” – mondta a színész, aki a ’60-as évek végétől számos filmben dolgozott Jancsó Miklóssal. A külföldi pályatársak üzeneteit Mundruczó Kornél, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Galkó Balázs és Szemán Béla olvasta fel. “Léteznek olyan szerencsés országok, melyek lelke (…) évtizedeken keresztül egy-egy nagy művészben testesül meg” – fogalmazott Gilles Jacob, a cannes-i filmfesztivál elnöke, aki szerint Magyarország számára Jancsó Miklós ilyen művész volt. Andrzej Wajda Jancsó Miklóst mint a mozi világában egyedülálló jelenséget méltatta, Mike Leigh a mozi egyik nagy, radikális megújítójaként emlékezett a magyar filmművészre, Francis Coppola szerint pedig Jancsó Miklós művészi kifejezésmódjával a filmes világ nagy mértékben gazdagodott a szimbolizmus területén. Bíró Yvette forgatókönyvíró üzenetében hangsúlyozta: Jancsó Miklós örök értékeket hagyott hátra. Jerzy Skolimowski a világ egyik legnagyobb filmrendezőjeként méltatta Jancsó Miklóst, akitől egykori tanítványaként búcsúzott Darren Aronofsky, míg Daniel Olbrychski és Michael York vele közös munkáikat elevenítették fel. Részvétét fejezte ki a családnak többek között Martin Scorsese, Quentin Tarantino, Krzysztof Zanussi, Jiri Menzel és Agnieszka Holland filmrendező is. Grunwalsky Ferenc filmrendező, operatőr felidézte, hogy Jancsó Miklóssal 51 éve voltak barátok. Arról szólt: büszkeség tölthet el bennünket, hogy ennyi nagyformátumú művész küldte el írásait, szeretettel és elismeréssel adózva Jancsó művészetének és személyiségének. Mint mondta, ezek az alkotók, nemcsak a gyászt hangsúlyozzák, hanem Magyarország egyik legnagyobb művésze filmjeinek élő emlékezetéről, művészetének maradandó hatásáról szólnak. Jancsó szellemének jelenvalóságáról beszélt. Mint fogalmazott, a nagy művésznek két élete van. Egy, amikor a műveket készíti, kínlódik, harcol értük, aztán a második, amikor a műveivel birkózik az állandóan változó világ és megpróbálja megfejteni különösségeit és rejtélyeit. Jancsó Miklóst sok százan kísérték utolsó útjára, köztük Mészáros Márta, Sára Sándor, Kósa Ferenc, Kovács András, Szabó István, Szász János, Jeles András, Sándor Pál, Török Ferenc és Can Togay János rendező, Koltai Lajos és Ragályi Elemér operatőr, Gáspár Sándor színművész, Konrád György író, Báron György filmkritikus, Benkő László zenész, Novák Ferenc koreográfus és a kulturális élet számos más kiválósága. A búcsúzók között volt Halász János kultúráért felelős jelenlegi és Szőcs Géza egykori államtitkár, Csomós Miklós főpolgármester-helyettes, valamint Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Horváth Csaba, Hiller István, Kuncze Gábor politikusok. A ravatalnál Sebő Ferenc és Dés László, a sírnál pedig – a Zár az égbolt című dallal – Lovasi András és Szabó Attila búcsúzott Jancsó Miklóstól. A január 31-én, életének 93. évében elhunyt Jancsó Miklóst a Magyar Filmművészek Szövetsége, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat is saját halottjának tekintette. MTI