Miért oltatják be magukat olyan kevesen? Lehetséges magyarázatok


Az oltáskampány főkoordinátora szerint az emberek félnek a mellékhatásoktól, illetve nem megfelelően tájékozottak, ezért ódzkodnak beoltatni magukat koronavírus ellen, illetve utasítják el a vakcinát.

Valeriu Gheorghiţă kijelentette:

„a tétovázók egy részének gondolkodási időre, kielégítő információkra van szüksége, hogy meggyőződjenek a vakcina hatékonyságáról és előnyeiről, azonban vannak olyanok is, akik általában véve ellenzik az immunizálás gondolatát, és nem csupán a koronavírus elleni vakcinát utasítják el.

Felhívta a figyelmet, hogy ezzel együtt nőtt az oltásra jelentkezők száma az elmúlt időszakban. Az egészségügyi szakember szerint elsősorban azok igénylik most a vakcinát, akik sohasem utasították el azt, csak elodázták a döntést, mivel a nyáron jelentősen visszaesett a megbetegedések száma. Másrészt lehetnek közöttük olyanok is, akik most kezdenek megijedni a betegséggel járó kockázatoktól és a hosszú távú szövődményektől.

„A védőoltás a megoldás a kórházi kezelést igénylő súlyos esetek számának, valamint a napi esetszámoknak a csökkentésére. A teljeskörű beoltottság pedig körülbelül ötszörösen csökkenti a delta variánssal való megfertőződés kockázatát“

– mondta a főkoordinátor.

  • Az Agerpres jelentése alapján | Fotó: MTI/Rosta Tibor
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk