Két új csatornát indít a Román Televízió


Fotó: TVR Pagina Oficiala.

A Román Televízió igazgatótanácsa csütörtökön jóváhagyta két új csatorna – a TVR Sport és a TVR Folclor – létrehozását. A Temesváron tartott ülésen 11 “igen” és két “nem” szavazattal született meg a döntés.

“Tavaly a TVR INFO és a TVR Cultural újraindításával erkölcsi jóvátételt nyújtottunk a romániai nézőknek. Idén elindítjuk a TVR Folclor és a TVR Sport csatornát, amelyek a román nézők jelentős hányadának az érdeklődésére számítanak. Úgy vélem, hogy a mai elvárásoknak és a küldetésünknek megfelelő közszolgálati médiaszolgáltatást leszünk képesek biztosítani” – idézi a sajtóközlemény Dan-Cristian Turturicăt, az SRTv elnök-vezérigazgatóját.

A helyi közösségek hagyományainak, népművszetének és néprajzi alkotásainak szentelt műsorok gyártója és tulajdonosa, a Román Televízió a nemzeti örökség megőrzését és népszerűsítését kívánja a TVR Folclor céljaivá tenni. A TVR Sport ugyanakkor az egészséges és harmonikus fejlődésre való nevelést, a sport és a román sportolók támogatását segíti majd elő. Emellett olyan sportágak versenyeit is közvetíti majd, amelyek nem találnak “gazdára” a román televíziós piacon – írták a közleményben.

“Ebben az összefüggésben, szintén a mai ülésen, az igazgatótanács megkezdte az UEFA YWF csomagjában szereplő rendezvények közvetítési jogának megszerzésére vonatkozó eljárásoka. A sportesemények listáján szerepel a Románia és Grúzia által rendezett U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság, valamint az UEFA U19-es Európa-bajnokság, az UEFA Női Futsal EURO 2023, az UEFA Női U17-es Európa-bajnokság 2023, az UEFA U17-es Európa-bajnokság, az UEFA Női U19-es Európa-bajnokság és az UEFA Futsal U19 EURO 2023” – áll a közleményben.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk