Forrongó Kolozsvár az Untold miatt: ki a városból? Emil Boc úgy véli, hogy az Untold fesztiválnak nagyobb pozitív hozadéka van, mint amennyi kellemetlenséget okoz. A kolozsvári polgármester ezzel válaszolt szerdán arra a több mint ezer személy által aláírt petícióra, amely azt kéri, hogy a fesztivált költöztessék a városon kívül. ‘Tiszteletben tartom azok véleményét, akik másképp látják az Untold fesztivált. Ugyanakkor kitartok amellett, hogy a fesztiválnak nagyobb pozitív hozadéka van, mint amennyi kellemetlenséget okoz. Éppen ezért arra törekedünk, hogy megtartsuk a pozitív felét és csökkentsük a negatív hatásokat’ – nyilatkozta Emil Boc a helyi tanács ülését követően. Az online petíciót egy kolozsvári polgár indította el, amelyben azt kéri, hogy az Untold fesztivált, amelyre idén 250.000 látogatót várnak, a városon kívül szervezzék meg éppen úgy, mint a többi hasonló eseményt, például az Electric Castle-t. A kezdeményező és több mint ezer támogatója elégedetlen azzal, hogy a fesztivál négy, és azt megelőző előkészületek még legalább három napjára, gyakorlatilag lezárják Kolozsvár központját. Az aláírók hangsúlyozzák: nem a fesztivállal, hanem ennek helyszínével van gondjuk. Az Untold fesztivált 2015 és 2016 után harmadik alkalommal rendezik meg idén, augusztus 3-a és 6-a között, Kolozsváron. AGERPRES Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share augusztus 3, 2017 10:35 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: Emil Boc, fesztivál, kolozsvár, petíció, Untold Következő hír: Kényszerleszállás és lincshangulat a vízparton: 2 strandoló meghalt Előző hír: Jön a vörös színű riasztás? 41 fok a hétvégén