Színes

Nagypapa lesz Nicolas Cage

Nagy az öröm Nicolas Cage családjában. A színész elsőszülött fia, Weston ugyanis hamarosan apuka lesz. A balhés rocker és második neje néhány hónapon belül egy kisfiú szülei lesznek. A hírek szerint Nic elképesztően boldog a ténytől, hogy hamarosan nagypapának fogják szólítani. Főleg azok után, hogy az első unokája nem születhetett meg. Weston ugyanis első feleségét

Stohl András: Bent leszek Ancsival a szülőszobán!

A színész alig várja, hogy pár hónap múlva megszülessen első kisfia. András úgy tervezi, hogy a szülőszobában is kedvese, Ancsika mellett marad, ahogy azt az első közös gyermeküknél, Franciskánál is tette. Andrásnak eddig három lánya született, a legfiatalabb Franciska 2008-ban. Akkor a színész úgy tervezte, hogy csak a szülés elején, a vajúdásnál lesz bent a

Fekete Pákó megütötte sógornőjét

Fekete Pákó már három éve él korábbi párjának nővérénél, albérleti díjat és rezsit azonban nem hajlandó fizetni, ahogyan kiköltözni sem. Magosi Edina attól fél, hogy elveszíti lakását a sok tartozás miatt, áram már állítólag évek óta nincs az ingatlanban. “Amikor a húgom, Ágica terhes lett, megengedtem, hogy beköltözzön Pákóval a vadonatúj lakóparki lakásomba, amelyet bankhitelre


Mádai Vivien babát vár

A fiatal műsorvezető minden álma valóra válik: megtalálta az igazit és hamarosan anyuka lesz. Mádai Vivien és párja tavaly nyáron ismerkedtek meg és karácsonykor már túl voltak az eljegyzésen. Azóta már a családalapítás is szóba került, hiszen Vivi fiatalon szeretne kismama lenni, de ők maguk is meglepődtek, hogy milyen gyorsan teljesült a vágyuk. Az M1

UFO Zsolti: Charlotte-nak kell kiesnie a VV6-ból

A kerítés miatt előzetesben ülő UFO Zsolti örülne annak, ha Charlotte esne ki a VV6-ból. Mert így legalább kihallgathatná a bíróság. Mi köze UFO Zsoltinak VV Charlotte-hoz? Az ügy elég bonyolult, de a lényeg, hogy UFO Zsolti kerítés miatt ül előzetesben és a vád szerint többek között Charlotte-nak is segített abban, hogy a testét árulja

Király Tamás: Rúzsa Magdi egy opportunista seggnyaló

Király Viktor és Király Linda apja, Király Tamás nagyon nehezen tudja megemészteni, hogy már megint nem valamelyik gyereke léphet a világot jelentő deszkákra az Eurovízión, hanem Kállay-Saunders András. Érdekes, hogy a büszke apa nem a győztest, hanem a zsűritag Rúzsa Magdolnát tartja hibásnak, mivel az lepontozta fia dalát – írja a Bors. “Tetszik a »művésznő«,


Íme, II. Erzsébet legkisebb dédunokája!

Zara Phillips és Mike Tindall az élet minden területén próbálnak annyira nem a brit királyi család tagjának látszani, amennyire csak lehet. Ezt a szokásukat első gyerekük miatt sem adták fel, így nemcsak mindenféle felhajtás nélkül jött a világra II. Erzsébet negyedik dédunokája, de elég szokatlan módon mutatták is meg őt először. A hercegnő és férje

Balázs Klári halálra rémült

Korda Györgynek és feleségének ijesztő meglepetésben volt részük. Balázs Kláriék egy fesztivál apropóján a legkülönlegesebb kocsonyákat is megkóstolhatták, ám az egyikben nem várt dologra bukkantak. A füstölt húsos és halas verzió mellett, minden bizonnyal a békával készített aszpik volt a legextrémebb. Amikor a riporter felfedte az ismeretlen állat kilétét, az énekesnő ordítva dobta el a

Eljegyzésre készül VV Simon

A VV6 legkülöncebb figurája minden eshetőségre felkészült Charlotte párbaját illetően. Mint megírtuk, négy kiválasztó jel került Charlotte-ra, így ő megy párbajozni legközelebb a ValóVilág6-ban. A lány barátja, a korábban már kiköltözött VV Simon komoly kampánnyal készül, ám akkor sem csügged, ha Charlotte kiesik. “Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az egyik szemem azért nevetne, ha ő


Érte bolondul Peller Anna

Novemberben adott életet első gyermekének a népszerű színésznő, és azóta sem bír betelni vele. “Hihetetlen számomra is, hogy én már anya vagyok, még talán fel sem fogtam. Minden nap rácsodálkozom Anna Bellára, hogy Uramisten, ez a gyönyörű kislány az enyém, teljesen meg vagyok érte bolondulva” – mondta lelkesen Peller Anna. “Ugyanolyan lettem, mint azok az