Színes

Gregor Bernadett nyílt levele. Miért léptek vissza a Szombat Esti Lázból? „Aljas mesterkedések”

Gregor Bernadett megelégelte, hogy nem tartják tiszteletben a magánéletét! Nyílt levelet tett közzé a Hír24-en és a StoryOnline-on a Szombat Esti Lázból való visszalépése kapcsán. “Párommal visszaléptünk az egyik kereskedelmi csatornán készülő show műsorban való szerepléstől. Nagyon örültünk a felkérésnek és gyermeki lelkesedéssel vágtunk neki a munkának, ám a sajtómegjelenések hamar kedvünket szegték. Kezdődött azzal,

Műtőkés alá fekszik Angelina Jolie. „Nem akarok meghalni”

Csaknem egy évvel azután, hogy a rákkockázat miatt dupla masztektómián esett át, Angelina Jolie bejelentette, hogy újabb műtétre van szüksége. Egyelőre nem azért, mert a gyilkos kór megtámadta, hanem azért, hogy ez ne fordulhasson elő. A színésznő rengeteg orvossal és rákkal küzdő nővel beszélgetett az elmúlt hónapokban, ami alapján arra jutott, hogy még mindig túl

Vége lesz a Republicnak! „Ezért imádkoztam minden nap“ Cipő édesanyja kitálal, miért halt meg a fia

Egy év után beteljesülhet az édesanya jóslata, vége lesz a Republicnak! Gizi néni szerint csak így teljesülhet fia végakarata. “Tudtam, hogy ez lesz a vége! Teljesült, amit megjósoltam, nem hiába imádkoztam ezért minden áldott nap. Hiszen ez volt a fiam végakarata, hogyha meghal, ne legyen többé Republic” – mondta a Storynak Cipő édesanyja. Gizi néni


Dubajozós lányokat keresett Fluor. Hiába?

Nem járt eredménnyel pihenése során a magyar rapper. Bár a Közel-Keleten is rögtön felismerték, ez sem segített neki célja elérésében. “Kerestem azokat a híres dubajozós lányokat, de nem találtam őket. Állítólag már svájcoznak. Celebszpottingolni is szerettem volna, de nem találkoztam sem szépségkirálynővel, sem énekesnővel a Közel-Keleten” – nyilatkozta Fluor Tomi az Aktívnak. Tovább…

VV6: Megvan az oka, miért Aureliót hívta párbajra Ádám

Ádám sokat gondolkozott azon, hogy kit vigyen párbajozni. Lényegében két forgatókönyv pörgött a fejében: vagy a legerősebbet viszi ki, ezzel kivívja később mindenki tiszteletét, vagy pedig a leggyengébbet, mely döntésével időt nyerhetne. Hisz ő a legutolsó beköltöző, így még nincs erős rajongótábora. Ádám gondolkozott Krisztiánon, Zsolton, Vikin is, de végül úgy döntött, hogy a másik

FOTÓ Kermit és Miss Piggy fekete limuzinnal érkezik a Muppets: Most Wanted hollywoodi bemutatójára

Kermit, a béka és Miss Piggy megérkezik a hollywoodi El Capitan Theatre-be, ahol a Disney legújabb filmjének, a Muppets: Most Wantednek a bemutatóját tartják 2014. március 11-én. A Muppets: Most Wanted rendezője ezúttal is James Bobin. A főbb szerepekben Ricky Gervais, Tina Fey és Ty Burrell, míg a mellékszerepekben többek között Frank Langella, Ray Liotta,


Meghökkentő FOTÓ Rúdtáncos női robotok, tűsarkú cipőben

Tűsarkú cipőbe “öltöztetett” női robotok rúdtáncolnak egy bemutató során a Tobit Software standjánál a CeBIT kereskedelmi vásáron, a németországi Hannoverben, március 10-én. A CeBIT a digitális világ szakembereinek legfontosabb találkozóhelye. Áttekintést nyújt a globális IT világ fejlesztéseiről és megoldásairól, minden aktuális témát átölel, amelyek az IT kínálóinak és felhasználóinak az ipar minden ágában relevánsak. A

Pucérra vetkőzött a színész. Filmje kedvéért órákon át mászkált meztelenül. Le is fényképezték!

Legújabb filmje kedvéért órákig meztelenül járkált a stábtagok között Jake Gyllenhaal. Jake egy Mount Everesten ragadt hegymászó alakít a filmben, aki anyaszült meztelenül, csupán egy, a férfiasságára helyezett ragasztószalagban várja a megmentőit. A színész pedig mindezt ebben a formában meg is valósította, és bátran állt kamera elé ruha nélkül. Sőt, órákon át így is volt,

Rosszmodorú, nem ritkán kifejezetten goromba rádiós lett Jáksó. „Önmagamat alakítom“

Jáksó Lászlót jó néhány szerepben láthattuk már, színészként eddig nemigen szerepelt. A Class FM műsorvezetője azonban március végén feltűnik a Barátok köztben. Jáksó László úgy véli, testhezálló feladatot kapott, hiszen nem kellett mást csinálnia, mint önmagát alakítania. Igaz, ezúttal nem ártatlan telefonálók, hanem Vili bácsi, Bözsi néni és Gizike kerül a célkeresztjébe. A történet szerint


Meglepő képet posztolt Szandi

Az énekesnő nem mindennapi fotóval lepte meg a rajongóit nagylánya születésnapja alkalmából. “Szinte hihetetlen! Már 14 éve annak, hogy hajnali 4 óra 5 perckor világra jött első gyermekünk, Blanka a vártnál egy hónappal korábban 1640 grammal, de hála Istennek makkegészségesen. Drága kislányom! Isten éltessen sokáig születésnapod alkalmából, legyen nagyon boldog az életed” – írta Facebook