Színes

Kórházba került az Operett sztárja

Kórházba került súlyos cukorbetegsége miatt Gálvölgyi János edzőpartnere, Faragó András. – Ha már összeszedtem magam, szívesen beszélek részletesebben a betegségemről, hogy mások is okuljanak, de most legyenek rám tekintettel! – fogta rövidre az Operettszínház tagja, aki egyesek szerint azért kerülhetett kórházba, mert elhanyagolta a betegségét. Faragót állítólag meg is műtötték, de erről nem kívánt beszélni.

Berki megint sokkolt: 3 kilós aranytömböt vett születésnapjára 1 éves kislányának. „Nem akartam valami ripsz-ropsz kacatot adni neki“

Míg mások maximum egy aranykarkötőt ajándékoznak gyermeküknek keresztelője alkalmából, addig Berki Krisztián ebben sem ismer határokat: az alig egy éves Natasa Zselyke ugyanis egy háromkilós aranytömböt kapott apukájától. Az aranytömböt potom 27 millióért vette Klapka Györgytől Berki, aki az árat 30 millióról alkudta le. Az Édes Élet szereplője hatalmas sikernek könyvelte el, hogy ennyit sikerült

Feladta magát Nkuya Sonia

Az egykori Megasztárost és kislányát egy hete körözte már a rendőrség, végül tegnap önként sétált be a rendőrkapitányságra. A bíróság kiadatást rendelt el Nkuya Sonia 3 éves kislánya ellen, aki nem mellesleg magyar állampolgár. A gyereket Angliában élő édesapjának kellett volna átadni múlt hétfőn, ám Sonia nem volt hajlandó megválni Annabellától, ezért inkább eltűnt vele.


Újra rövid hajjal mosolyog D. Tóth Kriszta

Az egykori műsorvezető fiatalabbnak néz ki, mint valaha. Kriszta három hónapja ünnepelte 39. születésnapját, de ezt senki nem mondaná meg róla. Most Kriszta megvált kicsit hosszabb hajától és újra ilyen frizurával mosolyog: Tovább…

Cseke Katinka szakított Olasszal

Kevésnek bizonyult Cseke Katinka és a 19 évvel fiatalabb zenész, Váradi Olasz szerelme. Problémáikat nem tudták közösen megoldani a kétgyermekes édesapával, ezért inkább meghozták a szomorú döntést. – Valóban igaz a hír, már nem vagyunk egy pár Olasszal – mondta el a Borsnak Katinka. Elárulta: a döntést közösen hozták meg, és azt is hangsúlyozta, nincs

Magyar zenésszel élt együtt a szakállas nő

Mindig, mindenütt felbukkan egy hazánkfia, ráadásul valami rendkívüli, fontos szerepben – tartja a vélekedés. Nos, lehet, ez nem is csak városi legenda, hanem van valóságalapja – Conchita Wurst ese­tében egészen bizonyosan. Az osztrák „szakállas nőt”, a hétvégi Eurovíziós Dalfesztivál győztesét kevesen ismerik jobban, mint egy magyar férfi – senkit se tévesszen meg a neve –,


Milliós tartozásáról vallott a VV6 győztes Aurelio

Nem hozott meglepetést a VV6 fináléja, ugyanis Aurelio vitt mindent. “Mindenkinek köszönöm, aki rám szavazott! Kimondani is nem kicsit durva, hogy 12 millió. Két dologra fogom költeni. Mindenkinek betartom az ígéreteimet, a tartozásaimat kifizetem. Egymilliónyi biztosan van, már merek róla beszélni, mert kicsengetem! Nem kell agyonverni, nem kell fenyegetni: megyek haza, és megkapjátok a pitiáner

Növényi Norbert kisfia megijedt a szakállas nőtől

Az olimpikon kisfia azt hitte, hogy az Eurovíziós Dalverseny nyertese, Conchita egy szellem. “Bekapcsoltam a gépemet és a négy éves fiam mellettem állt! Az első kép ami elő bukkant az CONCHITA volt az Eurovízióból” – kezdte Növényi Norbert a Facebook oldalán. “A fiam felkiáltott: APA EGY SZELLEM! és elfutott a gép elöl! Fél perc múlva

Fekete Dávid a Facebookon válaszolt Cserpes Laurának. „Nem unod?“

A volt megasztárosnak már “uncsi”, hogy exfelesége, Cserpes Laura csak őt okolja, hogy házasságuk tönkrement. Fekete Dávid egy hosszú bejegyzésben fejtette ki a Facebookon, hogy mennyire bántja, hogy volt neje, Cserpes Laura szerinte lépten-nyomon burkolt célzásokat tesz rá, és a nyilatkozataiban rossz színben tünteti fel őt. “Hogy hibáztatlak e téged? Nem! Már nem! És talán


Geszti Péter az ötvenedikre készül. Hidegen hagyja!

Sokan tragédiaként élik meg az öregedést, Geszti Péter azonban úgy érzi, van még bőven teendője, egyáltalán nem érzi azt, hogy bármilyen hatással is lenne rá, hogy immár ötössel kezdődik az életkora – írja a Story magazin. “Őszintén bevallom, eddig nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy nekem születésnapom lesz, ahogyan az öregedéssel sem túlzottan. Inkább a