Színes

Utcai hűtőben lehet élelmiszert hagyni a szegények számára több spanyol városban

A szolidaritás hűtőszekrénye nevet viseli az a közelmúltban elindult spanyolországi kezdeményezés, amelynek keretében utcán elhelyezett hűtőszekrényben lehet élelmiszert hagyni a szegények számára. Az első hűtőszekrényt az észak-spanyolországi Galdakao önkéntes egyesülete helyezte el a városka egyik utcáján még április végén. Eredeti céljuk az volt, hogy csökkentsék a még fogyasztható, feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyiségét és így kevesebb

Néhány napon belül elkezdik a szépségkirálynő felkészítését a világversenyre

Az ajándékok átvétele és a királynői fotósorozat elkészítése után már kezdetét is veszi Kiss Daniella, a vasárnapi Magyarország Szépe verseny győztesének felkészítése a Miss World 2015 nemzetközi döntőjére, amelyet a kínai Szanjában rendeznek – mondta el Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatója a M1 aktuális csatorna hétfő műsorában. Mint kifejtette, a felkészítés első

Magyarország szépe: Kiss Daniella

Kiss Daniellát választották 2015 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában. A 21 éves királynő első udvarhölgyének a 21 éves Lepp Dorina Ágnest, második udvarhölgyének pedig a 19 éves Steingruber Virágot választotta a zsűri. A közönség is Kiss Daniellát találta


Délkelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja nyílik az erdélyi Barcarozsnyón

Délkelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja nyitja meg kapuit pénteken Romániában, a Brassó megyei Barcarozsnyón (Rasnov) – írja csütörtöki számában a Krónika erdélyi magyar napilap. A szórakoztató központ 1,4 hektáron terül el és 45 életnagyságú dinoszauruszt sorakoztat fel. A parkban faágak közé épített házikók, mozi és számos meglepetés várja az érdeklődőket, akik a dinoszauruszok fejlődését végigkövető látványos

Hatvanhét éve házasok! – évfordulót ünnepel a román királyi pár

Hatvanhét éves házassági évfordulót ünnepel ma a királyi pár: Mihály király és Anna királyné Románia történetének leghosszabb idejét együtt élő királyi házaspárja, írja ennek kapcsán a Mediafax hírügynökség, amely jelentésében emlékeztet: 1947-ben ismerkedtek össze, Londonban, Erzsébet királynő és az edinburghi gróf, Fülöp herceg házassága alkalmával. Mindössze egy héttel később Mihály király megkérte Anna Bourbon-Parma-i hercegnő

Huszonegy lány verseng a Magyarország szépe címért

Több mint ezer jelentkező közül került ki az a huszonegy lány, akik közül tizenhatan június 21-én a Duna csatorna élő adásában mérkőzik meg egymással a Magyarország szépe címért. A lányokat a szépségük mellett rátermettségük, nyelvtudásuk, tájékozottságuk alapján választotta be egy szakmai zsűri a legszebbek közé – hangzott el a verseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. A középdöntőbe


Műtősként dolgozik Gyurcsány fia

Egy budapesti kórházban dolgozik segédműtősként a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc legidősebb fia, Péter. A Blikk megtudta: a fiatalember minden reggel 7-re jár, és délután fél 5-ig tart a munkaideje, a fizetése nettó 100 ezer forint körül van. Bár munkáját egyáltalán nem szégyelli, és közvetlen munkatársai is tudják, hogy ki az édesapja, Péter nem akart

Pálinkát iszik a fóbiája ellen Kóbor

Kóbor János legendásan retteg a repüléstől. Moszkvával azonban fogadalma ellenére kivételt tesz, és ma az együttessel repülővel utazik az orosz fővárosba, ahol csütörtökön koncertezik a Kremlhez közeli Megváltó Krisztus-székesegyházban. A „rázós” útra lélekerősítőt, egy kis pálinkát visz magával, hogy legyőzze félelmét. ► Tovább

Irodaház a Star Trek-űrhajóban

Kína egyik milliárdosa, a Star Trek nagy rajongója cégbirodalmának központját az amerikai tudományos-fantasztikus televíziós filmsorozatból jól ismert Enterprise űrhajó formájában építtette meg. Liu Tö-csien, az online játékok fejlesztésével foglalkozó NetDragon Websoft alapító vállalkozója – a világon eddig egyetlenként – a CBS amerikai televíziótársaságtól vásárolt engedélyt a hatalmas építmény “filmhű” kivitelezésére – számolt be a South


Török Zsolt egy ideig nem megy a Himalájára

Egy időre lemond a Mount Everest megmászásának a tervéről Török Zsolt. Az aradi hegymászó a múlt hét végén ért haza Nepálból, miután az április 25-i földrengés által előidézett lavina a teljes felszerelését elsodorta. Török Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a földrengés napján a társainál korábban indult mászni, és a Hallgatás völgye végében, a 6500 méteren