Sport

Détári Lajos 50 éves

Szerdán ünnepli 50. születésnapját Détári Lajos világválogatott labdarúgó, aki a magyar nemzeti együttes eddigi utolsó gólját szerezte világbajnokságon. A Döme becenévre hallgató futballista a Bp. Honvédnál kezdte profi pályafutását és a kispesti csapatban vált elismert, válogatott játékossá. A Honvédot 1984 és 1986 között úgy vezette sorozatban háromszor bajnoki címre, hogy közben ő maga mindannyiszor gólkirály

BL: négyet rúgott a Bayern a Barcelonának

Simán megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának első mérkőzését a Bayern München kedden este a Barcelona ellen: a 4-0-lal a bajorok nagyjából a továbbjutás kérdését is eldöntötték. A Barcelona régen volt ennyire kevéssé látható egy mérkőzésen, Messi semmit nem tudott hozzáadni csapata teljesítményéhez. Kassai Viktor több ízben tévedett, a német csapat győzelme ezzel együtt

Stadion a stadionban: a világon egyedülálló módon épül az új Puskás Ferenc aréna

65 ezer néző befogadására alkalmas stadion építése várhatóan a jövő év végén kezdődhet. A kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, ugyanis „stadion a stadionban” koncepcióval, a Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény. Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos keddi sajtótájékoztatóján arról számolt


Huszadik alkalommal bajnok a Manchester United

A Manchester United hazai környezetben 3-0-ra nyert az Aston Villa ellen, ezzel megszerezte története 20. bajnoki címét az angol labdarúgó Premier League-ben. A házigazdák mindhárom gólját Robin van Persie lőtte. A holland támadó a 2., a 13. és a 33. percben volt eredményes, és ezzel a góllövőlista élére ugrott. Az immár behozhatatlan előnnyel listavezető MU

A magyarok mindent megtesznek a birkózás olimpiai helyéért

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a maga eszközeivel mindent megtesz azért, hogy az ötkarikás programban tartsa a birkózást, a megfelelő helyeken folyamatosan lobbizik érte – jelentette ki Borkai Zsolt. A MOB elnöke a veszélybe került sportág ügyéről akkor beszélt, amikor a MOB Médiabizottsága és a Nemzeti Sport szervezésében hétfőn meglátogatta a sportnapilap szerkesztőségét, válaszolt az

Álomelődöntő Kassai Viktorral: Bayern-Barca, különös pikantériával

A Bayern München és az FC Barcelona révén az utóbbi évek két meghatározó csapata találkozik egymással a labdarúgó Bajnokok Ligája egyik elődöntőjében, melynek első felvonását kedden este rendezik a bajorok otthonában. A két együttes nemcsak hazája bajnokságában remekel, de az elmúlt négy szezonban egyformán kétszer jutott be a BL fináléjába. A Bayern már április 6-án


Motoros talicska a magyarmedvesi focimeccsen – videó

Nem is a labdarúgók, hanem a hordágyként funkcionáló motoros talicska volt a látványosság szombaton egy román negyedosztályú mérkőzésen. A levitt játékos a talicskáról is nagyot zakózott. A Temesvári Politehnica 9-0-ra legyőzte egyébként a Magyarmedvesi Temest. sport24

Újra az Év Edzője Bölöni László

Bölöni Lászlót választották az év edzőjének a katari labdarúgó-bajnokságban. A marosvásárhelyi szakember korábban Portugáliában (bajnokságot és kupát nyert a Sportinggal) és Belgiumban (bajnokság és szuperkupa-győzelem a Standarddal) is kiérdemelte az elismerést. A katari bajnoki címet a spanyol Raúlt is soraiban tudó al-Szadd nyerte meg, a Bölöni vezette al-Kor a hetedik helyen végzett. Az év legjobb

Provokálták a Fradi szurkolóit Miskolcon

Szurkolók tűztek össze Miskolcon vasárnap este, a DVTK-FTC NBI-es labdarúgó-mérkőzés után – erősítette meg az MTI információját Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, a rendőrség honlapján azt közölte: két embert állítottak elő és vettek őrizetbe. A rendőrség tájékoztatása szerint azonnal elfogták és előállították azokat a hazai futballhuligánokat, akik az április 21-én Miskolcon megrendezett DVTK–FTC


Negyvennegyedszer skót bajnok a Celtic Glasgow

Negyvennegyedszer skót bajnok a Celtic Glasgow Az éllovas együttes a vasárnapi 4-1-es sikere nyomán 15 pontos előnnyel vezet a második helyezett Motherwell előtt, és mivel már csak négy forduló van hátra a sorozatból, előnye behozhatatlan. A címvédő alakulat újabb bajnoki trófeájának a megszerzése az egyik legkönnyebb volt, mivel “állandó” nagy riválisával, a csődje miatt a