Politika

Már nem tagja Victor Ponta a PSD képviselőházi frakciójának

Victor Ponta nem tagja többé a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakciójának – jelentette be kedden az alsóház plénumában Ioan Munteanu frakcióvezető. “Tudomásul vettük, hogy szeptember 3-án egy új politikai formációt indítottak útjára, ugyanakkor tegnap a plénumbeli felszólalásán az egyik frakcióhoz sem tartozó képviselők nevében beszélt” – mondta Munteanu, hozzátéve, hogy a házszabályzat 14-es cikkelye értelmében

Rendkívüli intézkedés: 3 évre tilossá válik a tűzifaexport!

Első házként elfogadott hétfőn a szenátus egy törvényjavaslatot, amely előírja, hogy három évre betiltják a tűzifa exportját. A tervezet értelmében legfeljebb három évig felfüggesztenék a legtöbb 20 centiméter átmérőjű és maximum 4 méter hosszú tűzifa exportját. A javaslatot többségében nemzeti liberális párti honatyák terjesztették elő, és 91 támogató szavazattal, illetve egy tartózkodással fogadta el azt

A szociáldemokraták elnöke ellenzi az elnök kizárását az ügyészségi vezetők kinevezési eljárásából

A kormány fő erejét adó szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea ellenzi az államelnök kizárását az ügyészségi vezetők kinevezési eljárásából. Dragnea erről csütörtökön nyilatkozott újságíróknak. Egy nappal korábban Tudorel Toader igazságügyi miniszter ismertette az igazságügy működését szabályozó három törvény módosítására irányuló indítványát. Toader kizárná az elnököt a legfőbb ügyész, valamint a főügyészek kinevezéséből. Az elnök helyett a


Döntött az alkotmánybíróság Sorin Grindeanu volt kormányfő óvása ügyében

Az alkotmánybíróság befogadhatatlanként elutasította szerdán Sorin Grindeanu volt kormányfő óvását, amelyben azt kifogásolta, hogy a leváltását eredményező bizalmatlansági indítvány elbírálásakor a parlamentben nem tartották be a szavazás titkosságát. Grindeanu korlátozott jogkörökkel, de még hivatalban volt, amikor azt jelezte az alkotmánybíróságnak, hogy a szavazás titkosságára vonatkozó házszabályi előírás megsértése miatt szerinte “alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett”

Ellenséget sejt Soros Györgyben a PSD vezetője

Liviu Dragneának, a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének meggyőződése, hogy a vagyonáról és állítólagos üzleti kapcsolatairól szóló, múlt héten indult sajtókampánnyal valójában Soros György akarja lejáratni őt és a PSD-t. Dragnea a szociálliberális koalíció hétfői ülése után újságírói kérdésekre válaszolva cáfolta az ellenzéki RiseProjekt.ro portálon megjelent korrupcióvádakat, ugyanakkor azt sugallta, hogy

Románia érdekelt a közös európai védelemben, és növeli külföldre vezényelhető katonái számát

Románia érdekelt az európai uniós tagországok védelmi és biztonsági együttműködésében, és részt akar venni az EU közös védelmi projektjében – jelentette ki Klaus Iohannis államfő kedden, a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) ülése után. Kifejtette: a többsebességes Európa helyett az uniót olyan, valamennyi tagország számára nyitott projektekkel kell megújítani, amelyekhez a tagországok érdekeik és lehetőségeik függvényében


Törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé “medveügyben” az RMDSZ-frakció

Medve Tusnádfürdő egyik utcáján. Fotó: Szabadság A székelyföldi medveveszély ügyében terjesztett törvényjavaslatot a bukaresti parlament elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciója, amelyben az éves kilövési kvóták rendszeres meghatározását és a vadkárok megtérítésének javítását kezdeményezik – derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből. A törvénytervezet nem oldja meg a jelenlegi “vészhelyzetet”, de elejét venné annak,

Az Alkotmánybíróság július 12-én tárgyalja Sorin Grindeanu kérelmét

Július 12-én tárgyalja Románia Alkotmánybírósága Sorin Grindeanu volt kormányfő kérelmét a bizalmatlansági indítványról lezajlott szavazás körülményeinek kivizsgálásával kapcsolatban. Sorin Grindeanu csütörtökön intézett levelet az alkotmánybíróság elnökéhez, Valer Dorneanuhoz, kérve, hogy vizsgálják ki az általa vezetett kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos szavazás körülményeit. A hivatalos források által az AGERPRES hírügynökségnek eljuttatott levélben Grindeanu azt írta:

Az RMDSZ az újonnan alakuló kormánnyal is párbeszédre törekszik

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem mond le a parlament elé terjesztett törvénytervezeteiről, az újonnan alakuló kormánnyal is párbeszédre törekszik, továbbra is társadalmi paktumot szorgalmaz a román többség és a nemzeti kisebbségek között – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn, miután Klaus Iohannis államfő fogadta a szövetség küldöttségét. Klaus Iohannis politikai súlyuk sorrendjében


Bejelentés Mihály király egészségi állapotáról

Mihály királynak „törékeny“, de stabil az egészségi állapota – ezt Margit hercegnő nyilatkozta, aki férje kíséretében meglátogatta beteg apját Svájcban. Az egykori koronás fő tavaly márciusban vonult vissza a közéletből, amikor egyebek között leukémiával is diagsznoztizálták, és Lausanne-ban megműtötték. Mihály király 2016. október 25-én 95 évet töltött.