Politika

Románia a következő két évben 109 szíriai menekültet fogad be

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében Románia a 2018-2019-es időszakban 109 szíriai menekültet fogad be Törökországból – jelentette be Nelu Barbu szóvivő. A menekültek elosztásáról szóló kvóta szerint 2018-ban 40, 2019-ben 69 szíriai menekültet fogad be az ország Törökországból – mondta a szóvivő. ‘A 40 személy az évi kvóta, a 29 pedig

Viorica is mondott valamit, de senki nem figyelt oda rá

Már három nappal a jelölése előtt elhatárolódott Mihai Tudose miniszterelnök akasztásos kijelentésétől Viorica Dancila, a romániai kormánykoalíciós pártok miniszterelnök-jelöltje. A politikus azt is leszögezte azonban, hogy Románia egységes nemzetállami alkotmányos meghatározása nem képezi alku tárgyát. A román hírügynökségek által szombaton idézett közleményben Viorica Dancila úgy vélekedett: megengedhetetlenek Mihai Tudose retorikájának “szélsőséges élű” elemei, amilyen például

A szociáldemokraták nőszervezetük vezetőjét jelölik kormányfőnek

Viorica Dancila európai parlamenti képviselőt jelöli Romániában a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) a miniszterelnöki posztra, amely Mihai Tudose hétfőn bejelentett lemondása nyomán üresedett meg. Erről a PSD végrehajtó bizottsága keddi ülésén döntött. A mérnöki végzettségű, 54 éves Dancila 1988-ban szerzett oklevelet a ploiesti-i Olaj- és Gázipari Egyetemen, több mint két évtizede tagja


A jobbközép ellenzék előrehozott választásokat sürget

A bukaresti parlamentben ellenzékben lévő jobbközép pártok előrehozott választásokat sürgettek kedden, miután az egy éve kormányzó szociáldemokraták hétfőn második miniszterelnöküket, a június óta tisztségben lévő Mihai Tudosét is eltávolították a kormány éléről. Ludovic Orban, az államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt mondta, kizárólag a Szociáldemokrata Pártot (PSD) terheli a felelősség a Romániában

Bejelentette lemondását Mihai Tudose miniszterelnök

Benyújtja lemondását Mihai Tudose miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását. Ezt a pártülésről távozóban maga a politikus is megerősítette. A végrehajtó bizottságban 59-en szavaztak Tudose leváltásra, amit csak négyen elleneztek és négyen tartózkodtak. Távozáskor Tudose azt mondta: fegyelmezett tagja a

Végkifejlet előtt a kormányban kialakult politikai konfliktus: “világos, hogy valakinek menni kell”

A Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke nem tartja valószínűnek a miniszterelnök-váltást, szerinte inkább a belügyminiszter távozása várható. A Carmen Dan és Mihai Tudose kormányfő között kialakult konfliktushelyzet miatt „világos, hogy egyiküknek mennie kell“ – mondta egy vasárnap esti televíziós műsorban Niculae Bădălău. A politikus hangsúlyozta, a párt végrehajtó bizottságának mai ülésén megoldást kell találni a helyzetre.


Értesülés: új miniszterelnöke lesz Romániának

Új miniszterelnöke lesz Romániának: a Szociáldemokrata Párt hétfő délutáni végrehajtó bizottsági ülésén megvonják a bizalmat Mihai Tudosétól. Utódja Mihai Fifor védelmi miniszter lesz, értesült a stiripesurse.ro. Állítólag Liviu Dragnea pártelnök és több megyei szervezet vezetőjének vasárnapi titkos találkozóján született erről döntés. A politikai bizalom megvonását a portál szerint azzal indokolnák meg, hogy Mihai Tudosét és

Azt hitték Bukarestben, babra megy a játék. Az amerikai miniszter lehidalt, amikor azt hallotta: “Nem volt kvórum”

Elfogadta hétfőn a szenátus védelmi bizottsága a Patriot légvédelmi rendszer beszerzését lehetővé tevő törvénytervezetet. A testület egyhangúan megszavazta a javaslatot. A gyűlésen jelen volt Mihai Fifor védelmi és Teodor Meleşcanu külügyminiszter. Utóbbi, mint ismert, múlt héten találkozott amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal, aki váratlanul Bukarestbe utazott, miután a rakétavásárlásról szóló határozat elfogadását első körben elhalasztották. Ezzel

Letették a hivatali esküt a Tudose-kabinet új miniszterei

Klaus Iohannis államfő jelenlétében letette kedden a hivatali esküt a Mihai Tudose vezette kabinet új regionális fejlesztési minisztere, Paul Stănescu, Felix Stroe szállításügyi miniszter és Marius Nica európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter. A Cotroceni-palotában tartott ceremónián részt vett Mihai Tudose kormányfő, Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettes, Claudiu Manda és Gabriel Vlase képviselők, valamint Cosmin Marinescu elnöki


Ukrán oktatási törvény: A román parlament nyilatkozatban kérte a jogszabály módosítását

A román parlament szerint az új ukrán oktatási törvény drasztikusan korlátozza az Ukrajnában élő több mint négyszázezres román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz, ezért a vonatkozó nemzetközi szabványoknak megfelelő, az ukrajnai kisebbségek védelmét garantáló jogszabályi keret kialakítását sürgeti. A kétkamarás román parlament erről szóló nyilatkozatát egyhangúlag fogadták el a képviselők és szenátorok szerdai együttes ülésükön.