Politika

Sok millió lej a bukaresti NATO-tanácskozás szervezésére

Csaknem 14 millió lejjel kiegészítette a kormány a parlament két házának költségvetését, ugyanis a képviselőháznak és a szenátusnak kell állnia a NATO Parlamenti Közgyűlésének Bukarestben tartandó, 63. ülésszaka szervezési költségeit. Az erről szóló határozatot múlt héten fogadta el a kormány, és kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Eszerint a szenátus költségvetését 3 millió lejjel, a

Victor Ponta ismertette a Sapientiával kapcsolatos kezdeményezése célját

Victor Ponta volt kormányfő szerint Romániában és általában az 1989 utáni új demokráciákban a politikai hatalom mellett kiépült egy párhuzamos, államszerű hatalmi rendszer, amely Romániában civil szervezetekből áll, más államokban egyetemekből vagy “másféle struktúrákból”. A szociáldemokrata politikus erről az M1 aktuális csatornának adott, csütörtök este sugárzott interjúban beszélt, amelyben – idézve egy korábbi nyilatkozatát –

Üzent a miniszterelnöknek Dorin Florea

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester azt nyilatkozta csütörtökön, hogy szerencsés lenne, ha a miniszterelnök egy volt polgármestert alkalmazna tanácsadóként, aki valóban érti, hogy milyen problémák merülnek fel a helyi közigazgatásban, és akkor nagyobb esély lenne arra, hogy a kormány kijavítsa ezeket. ‘Jó az, ha a miniszterelnök a politika minden csínját-bínját ismerő volt minisztert alkalmaz a kabinetjébe.


Havas Henrik elindul a választáson

Havas Henrik beszáll a politikába, és indul a kisoroszi időközi választáson. Az újságíróként és műsorvezetőként ismert médiaszemélyiség a helyiek “kapacitálásának” engedve döntött erről, írja az index. Kisorosziban május 14-én tartanak polgármester- és képviselő-testületi választást, ugyanis az előző közgyűlés feloszlatta magát. Egyelőre 5 polgármester-jelölt van, köztük Havas Henrik, aki függetlenként indul. Havas Henrik korábban is vállalt

Freedom House: Gyengébb a magyar demokrácia, mint a román

A közép-európai országok demokrácia-pontjainak alakulása 2007 óta. Infografika: Freedom House A magyar demokrácia gyengébb, mint a bolgár és a román a Freedom House jelentése szerint: a 2016-os évet összegző Nations in Transit című kiadványban Magyarországot a régió utolsó helyén szerepeltetik a dokumentum szerzői. A nonprofit nemzetközi szervezet hét mutató, többek között a kormányzás demokratikus minősége,

Kinek BINE? Bejegyzik a román hazafias pártok szövetségét

Ezen a héten bejegyzik az Egységes Románia Párt (PRU), a Nagy-Románia Párt (PRM) és az Új Jobboldal Párt (PND) által létrehozott pártszövetséget, Nemzeti Identitás Európában Tömb (Blocul Identităţii Naţionale în Europa – BINE) néven – jelentette be vasárnap Bogdan Diaconu, a PRU alapító elnöke. ‘Miután 27 évig felaprózódtak az erők a román politikai paletta nacionalista


Készülődés: Nagy-Britannia vadászgépeket küld Romániába

Illusztráció A Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu támaszponton állomásozik május 1-e és augusztus 31-e között a Brit Királyi Légierő egy különítménye, amely a Román Légierővel közös légi rendészeti missziókban vesz részt – tájékoztat a védelmi minisztérium közleménye. Eszerint a különítmény négy Eurofighter vadászrepülőgépől és 150 katonából áll (pilóták és műszaki személyzet). A Brit Királyi Légierő repülőinek

Végleges! Kihirdették az újabb munkaszüneti napról szóló törvényt

Kihirdette Klaus Iohannis hétfőn a Besszarábia és Románia egyesülésének napját nemzeti ünneppé nyilvánító törvényt. Az államelnöki hivatal közleménye szerint a kihirdetett törvénynek különleges jelentősége van, Románia történelmének egy nagyon fontos eseményéről emlékeznek meg. “1918. március 27-én döntött az ország tanácsa Chişinău-ban Besszarábia egyesüléséről Romániával. Ez a történelmi pillanat indította el a nagy egyesülés folyamatát, amely

Incidens Bukarestben: a 60 éves EU-t ünnepelték, amikor ez történt

Fotók: Digi24 Bukarestben is megünnepelték az Európai Unió létrejöttének a 60. évfordulóját. A Győzelem téren mintegy 200-an gyűltek össze szombaton, molinókkal és kék légballonokkal, amelyeket az Európa más városaiban rendezett hasonló megmozdulások részvevőivel egyidejűleg engedtek felszállni az égbe. A tüntetésen incidens is történt, amikor az egybegyűltek menetoszlopba rendeződve megpróbáltak felvonulni Bukarest utcáin, azonban mivel erre


Marosvásárhelyen üléseztek a román hazafiak: nacionalista pólus alakul

“Nacionalista pólust hoz létre a Nemzeti Erő Párt és az Egységes Románia Párt (PRU). A következő időszakban kidolgozzuk a politikai platformot és a kongresszus időpontját is leszögezzük” – jelentette be Laurenţiu Rebega európai parlamenti képviselő Marosvásárhelyen. “Izgalmas és boldog perceket élek át, mert lehet, hogy történelmi pillanatnak vagyunk tanúi, amikor két nemzeti doktrínájú párt az