Kultúra

Ma kezdődik a Cannes-i Filmfesztivál

Ma kezdődik és május 26-ig tart a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. A zsűrit Steven Spielberg vezeti, tagjai között pedig olyan művészek kaptak helyet, mint Nicole Kidman, Christoph Waltz és Ang Lee. A fesztivál különböző programjaiban összesen nyolcvan filmet mutatnak be. A világ legnagyobb filmpiacán pedig, amely a fesztiválpalota 13 ezer négyzetméteres alagsorában működik, mintegy 5 ezer

UNITER – Négy magyar díj a román színházi fesztiválon

Négy kategóriában nyertek díjat magyar színészek a Romániai Színházi Szövetség Uniter Gáláján, amelyet Jászvásáron rendeztek idén. A tavalyi év kiemelkedő színházi teljesítményéért a Legjobb női főszerepért járó díjjal jutalmazták a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésznőjét, Kézdi Imolát. Ugyancsak a kolozsvári színház színészeinek ítélték oda a Legjobb női mellékszerepért járó díjat – Györgyjakab Enikő részesült ebben

Százmilliót kér a folytatásért a Vasembert alakító Robert Downey Jr.

Hollywood történetének legjobban fizetett filmszínésze lehet Robert Downey Jr., amennyiben a The Avengers című sorozat produceri irodája megfizeti neki a 100 millió dolláros gázsit, amelyről jelenleg tárgyalások folynak. Amennyiben létrejön a megállapodás, úgy Downey Jr. alakítaná Tony Starkot a sorozat következő két részében is. A most 48 éves színész játszotta a főszerepet a Vasember három


Elkészült az ősi anyanyelv szótára

Tizenöt ezer évvel ezelőtt az európai és ázsiai népek közös nyelvet beszélhettek – erre jutottak brit kutatók, akik két tucat szót rekonstruáltak is, összeállítva az ősi anyanyelv szűk szótárát. A szószedet az amerikai tudományos akadémia Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratának legújabb számában jelent meg. Szakértők úgy vélik: a szótár segíthet az

Szobrot állítottak Bujtor István emlékére

Bujtor István élete, kultúrában, sportban betöltött szerepe sok értéket hordoz, amelyek bennünket is gazdagítanak, kiemelkedő tevékenysége másokat is inspirált – hangoztatta Halász János kultúráért felelős államtitkár vasárnap a Bujtor István emlékére állított szobor avatásán, Balatonfüreden. Amikor szobrot állítunk, jelet hagyunk az utókornak, egy helyszín, egy város gazdagodik valamivel és megemlékezünk valakiről, akit szerettünk és példaként

Koreában vendégszerepelt a kolozsvári magyar színház

Dél-Koreában vendégszerepelt Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című filmjének színházi adaptációjával a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az előadást Andrei Serban román rendező állította színpadra tájékoztatta hétfőn az MTI-t az intézmény. Május 2. és 5. között Szöulban, a Koreai Nemzeti Színházban szerepelt a romániai magyar társulat, amely már több országban játszotta ezt az előadást: 2012 szeptemberében


Az idén május 5-ére esik az anyák napja

Május első vasárnapján, idén május 5-jén ünnepeljük az édesanyákat: az anyák napja mintegy száz éve része az ünnepnapoknak. Az anyák tiszteletére már az ókori görögök is rendeztek tavaszi ünnepet, ilyenkor Rheával, az istenek anyjával együtt ünnepelték az édesanyákat is. Az idők során később is megemlékeztek az anyákról, például a 17. századi Angliában a húsvétot követő

Nemzeti kulturális intézményi koncepció készül

A kulturális rendszerváltás betetőzéseként az ágazat nemzeti intézményi koncepció kidolgozását kezdi el – mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár kedden a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács (NEÉT) keddi budapesti ülésén. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a NEÉT ülésén, amelyen a nemzeti intézményi koncepció ügye mellett a társasági

Ma is divat a májusfaállítás

Szép szokás május elsején májusfát állítani a lányos házaknál. A népszokás ma sem halt ki, sok település házai előtt találunk magas szára, lombos fát, melyet szalagokkal, borosüveggel díszítenek. Május első reggelén sok lányos ház udvarán szalagokkal, borosüvegekkel díszített magas fatörzset látni. A májusfaállítás már a XV. század közepe óta ismert szokás, melyet napjaink fiataljai is


Indonézia különleges orchideái láthatók a Vajdahunyadvárban

Pénteken nyitotta meg Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Indonézia különleges virágait bemutató Orchidea és Bromélia Kiállítást, amely vasárnapig látható a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban. Az ország őserdeinek hangulatát és Indonézia gazdag növénykincsének egy részét szeretné a látogatók elé varázsolni a Magyar Orchidea Társaság tavaszi kiállítása, amelyen a számos különleges és gyönyörű virágon kívül az