Kultúra

Két életrajzi film is készül A Gyűrűk Ura és A hobbit írójának életéről

Két életrajzi film is készül J.R.R. Tolkien, A Gyűrűk Ura és A hobbit írójáról, de a produkciók más-más részét dolgozzák fel a népszerű angol szerző életének – írta a The Hollywood Reporter. A Fox Searchlight Tolkien című filmje az író első világháborús éveire és oxfordi egyetemi munkájára helyezi a hangsúlyt, a független produkcióban készülő Tolkien

Nagy Lászlóra emlékeznek a költő szülőházánál szombaton

Nagy László emlékeznek szombaton a költő iszkázi szülőházában versbarátok, irodalmárok, a rendezvény díszvendége Szöllősi Zoltán költő lesz – mondta el az MTI-nek a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány elnöke. Szabóné Réthy Katalin hozzátette, hogy kettős évforduló alkalmából tartják a megemlékezést: Nagy László költő, műfordító 89 esztendeje született, iszkázi szülőházát pedig éppen 30 éve alakították emlékházzá.

Dózsa György halálának az 500. évfordulójára emlékeznek Erdélyben

Dózsa György halálának 500. évfordulójára emlékeznek a hétvégén a székelyföldi Dálnokon, az évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is fellép. A dálnoki polgármesteri hivatal, valamint a Kovászna megyei tanács által szervezett emlékünnepség szombaton megemlékező istentisztelettel kezdődik, majd fellépnek a dálnoki iskolások és a Dálnoki Harmónia Vegyes Kórus. A résztvevők megkoszorúzzák Dózsa György szobrát, köszöntő beszédet


Templomfelújítás közben találtak rá az utókornak szánt üzenetre

Egy levelekkel, üzenetekkel teli kis üveget találtak a kivitelezők a napokban a katolikus templom felújítása közben a torony keresztgömbjében a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostorán. A 1939-ből származó feljegyzéseket maiakkal kiegészítve egy új időkapszulába zárva tették vissza csütörtökön eredeti helyükre a Tisza-tavi templomok útján elnevezésű projekt gazdái. A rendhagyó esemény alkalmából tartott sajtótájékoztatón Fazekas Szabolcs, a település

Bemutatták az első székely bélyeget

Bemutatták szerdán az első székely bélyeget, amelyen Csíksomlyóhoz kötődő és székely nemzeti motívumok láthatók. A bélyegek nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei. Az első székely bélyeg üzenete az, hogy Székelyföld autonómiát szeretne – hangsúlyozta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a Székelyudvarhelyért Alapítvány alapító elnöke a budapesti bemutatón.

Átadták a Karinthy-gyűrűt a Szomszédnéni Produkciós Irodának

Átadták a Karinthy-gyűrűt: a magyar humoristák elismerésére alapított díjat a Szomszédnéni Produkciós Iroda – Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs – vehette át szerdán Budapesten A stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozták létre a társulatot Kolozsváron. Tagjai a Dumaszínháznak, valamint ötletgazdái és szervezői a régió legnagyobb humorrendezvényének, az Erdélyi Humorfesztiválnak. A Szomszédnéni


Többszörös Oscar-díjas filmeket jegyző rendező filmet készít a Beatles korai éveiről

A Beatles zenekar korai éveit bemutató dokumentumfilmet rendez az Oscar-díjas Ron Howard. A Sir Paul McCartney, Ringo Starr, Olivia Harrison és Yoko Ono közreműködésével készülő produkció az együttes történetének 1961 és 1966 közötti időszakát meséli el. A film nyomon követi a gombafejűek útját a liverpooli The Cavern Clubból egészen a San Franciscóban adott utolsó hivatalos

Kifestették, a világ legszebb lépcsője lett a marosvásárhelyi Rákóczi-lépcső?!

Keresik a világ legszebb lépcsőjét, a boredpanda.org honlapon fogadják a javaslatokat, és a marosvásárhelyi Rákóczi-lépcső, amelyet a Digital Transilvania projekt részeként nemrégiben kipingáltak a helyi Művészeti Líceum diákjai, rögtön az első helyre ugrott. A Rákóczi lépcső a Forradalom (korábban Szent György, majd Lenin) utcából vezet fel az Avram Iancu utcába, a vár Szabók bástyájához. 70

Pálfi György díjat kapott Karlovy Varyban

Pálfi György Szabadesés című filme több rangos elismerést is kapott szombaton a nyugat-csehországi Karlovy Varyban. A 49. nemzetközi filmfesztivál – Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje – versenyprogramjának zsűrije Pálfi Györgynek ítélte a legjobb rendező díját, míg a Szabadesést különdíjjal jutalmazta. Az Europa Cinemas mozihálózat zsűrije pedig a Szabadesésnek ítélte az Europa Cinemas Label díjat. MTI


Irigység a filmszakmában a Transformers 4, A kihalás kora fantasztikus sikere miatt

A szakmabeliek képzeletét is felülmúlóan teljesített, több rekordot is megdöntött A kihalás kora, a Transformers sorozat negyedik részének premierje Kínában. Az első nap árbevétele mintegy 200 millió jüan (7,3 milliárd forint). A jegybevételeket nyomon követő kutatók szerint a legújabb Transformers-mozi nemcsak a korábbi elsőnapos csúcstartóra, A Majomkirályra (The Monkey King) vert rá 78 millió jüant,