Külföld

Erős földrengés volt Tajvanban

Több épület, köztük két szálloda súlyosan megrongálódott kedden a kelet-tajvani Hualien megyét megrázó, legalább 6-os fokozatú földrengésben – jelentette a helyi tűzoltóság. A rengés következtében Hualien városában beomlott a Marshal Hotel földszintje, és a hatóságok attól tartanak, hogy akár 30 ember is a romok között rekedhetett. Egy másik szálloda, a Beautiful Life Hotel épülete teljes

Ferenc pápa újra a migránsok befogadásáról beszélt

Jogosak a bevándorlókkal szembeni félelmek, ennek azonban nem szabad gátolnia a befogadásukat – hangsúlyozta Ferenc pápa a migránsok és menekültek világnapján a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott misén. A katolikus egyházfő kijelentette, hogy a migráció miatti kétségek és félelmek emberi szempontból teljesen érthetőek, nem számítanak bűnnek. Bűn azonban, ha hagyjuk, hogy ezek a félelmek “befolyásolják döntéseinket,

Nagy zűrzavart okoz a Brexit, kivárnak a skótok

A skót miniszterelnök szerint továbbra is a függetlenség kínálja a legjobb jövőt Skócia számára, de az erről szóló döntés akkor lesz esedékes, ha már körvonalazódott a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszere. Nicola Sturgeon a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: jelenleg “nagy a zűrzavar” abban a kérdésben, hogy milyen lesz Nagy-Britannia és az Európai Unió jövőbeni


Orbán Viktor interjút adott a Welt am Sonntagnak

Az EU-nak segítenie kell a menekülteken, de “nem lehet a világnak úgy segíteni, hogy tönkretesszük a saját népünket” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lapnak adott interjúban. Hangsúlyozta, egyetért Ferenc pápával abban, hogy az EU-nak “keresztény felebaráti szeretetből” segítenie kell a menekülteken, de kérdés, hogy miként kell

Fokozódott az erőszak a német rendőrökkel szemben szilveszter éjszaka

Előbb-utóbb Németország is megtapasztalhatja az egyes svéd- és franciaországi elővárosokban uralkodó állapotokat, ahogy azt a rendőrökkel szembeni szilveszter éjszakai erőszak fokozódásából sejteni lehet – írta kommentárjában kedden a Die Welt című országos német napilap. A berlini, brémai, dortmundi, lipcsei és stuttgarti incidensekről a Spiegel Online hírportál is beszámolt. Egyes svéd városok peremkerületeiben a bűnbandák írják

Évértékelő – Merényletek, kibertámadások és egy vihart kavaró oktatási törvény határozta meg Ukrajna 2017-es évét

Több politikai indíttatású merénylet, kibertámadás érte idén Ukrajnát, amelyek mögött Kijev szerint Oroszország áll, súlyosbodott a válság a kelet-ukrajnai fronton, és eközben megromlott a magyar-ukrán viszony az új oktatási törvény elfogadása miatt. Ukrajna számára kedvező fejlemény is történt viszont 2017-ben: megkapták az ukrán állampolgárok júniusban a vízummentes beutazási engedélyt az európai uniós országokba, amelyre a


Putyinnak hatvanhárom kihívója akadt

Hatvannégy jelöltaspiráns jelentette be, hogy indulni kíván az elnökválasztáson Oroszországban – jelentette be Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke kedden Moszkvában. Pamfilova szerint a bizottsághoz benyújtott dokumentumok alapján 21 párt- és 43 független jelölt kíván megmérkőzni az elnöki posztért. A jelölés határideje a választási törvény alapján hétfőn járt le. A független jelölt-aspiránsoknak –

Újra szavaznának a britek az EU-kilépésről

A Mail on Sunday című lap írta meg egy friss felmérés alapján, hogy a megkérdezettek fele megismételtetné a Brexit-referendumot – a David Cameron miniszterelnök lemondását hozó referendum óta első alkalommal nőtt ilyen nagyságúra az ismétléspártiak aránya. A szóban forgó közvélemény-kutatás szerint egyébiránt a britek mintegy harmada attól tart, hogy anyagi helyzetük jelentősen romlik majd az

Befuccsoltak Merkel tárgyalásai, új választás is jöhet

Kudarcba fulladtak vasárnap késő este Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról. Angela Merkel kancellár hétfő hajnali sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról tájékoztatja Frank-Walter Steinmeier államfőt. “Jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni” – mondta Christian Lindner, az FDP


Zátonyra futott egy teherhajó a német partoknál

Irányíthatatlanná vált és zátonyra futott egy teherszállító hajó az Északi-tengeren a német partoknál a térségen végigsöprő viharban, hétfőre tervezett mentését elhalasztották. A 225 méter hosszú teherhajó még vasárnap futott homokzátonyra a Herwart nevű viharban. A szövetségi tengeri mentőszolgálat (Havariekommando) tájékoztatása szerint a Wilhelmshafen térségében fekvő Langeoog sziget mellett megfeneklett hajó helyzete stabil, sérülésnek nincs nyoma,