Gazdaság

Capital: évente tíz százalékkal drágul a termőföld Romániában

Capital: évente tíz százalékkal drágul a termőföld Romániában

A hazai farmerek és külföldi spekulánsok a tavalyinál 9 százalékkal több termőföldet vásároltak az idei év első felében Romániában, a mezőgazdasági hitelezők pedig arra számítanak, hogy legalább 2020-ig fennmarad az évi 10 százalék körüli áremelkedés a román földpiacon – derült ki a Capital.ro gazdasági portál csütörtökön közölt elemzéséből. Romániában tavaly 100 ezer hektárnyi mezőgazdasági terület

Több profit a Petromnál

Döntöttek a Petrom elmúlt évi profitjának rendeltetéséről: 5,55 milliárd lejt befektetésekre különítettek el, 1,1 milliárd lejt pedig szétosztanak a részvényesek között osztalékként. A beruházásokra szánt összeg 58 százalékkal nagyobb az elmúlt évinél, míg az osztalék 33 százalékkal több a tavalyinál.

Már 5 százalékon az évi infláció

A 2018 második hónapjában jegyzett 4,3%-ról márciusban 5%-ra nőtt az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az INS szerint 2017 márciusához képest az élelmiszerek 4,01 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 6,57 százalékkal drágultak, a szolgáltatások pedig 2,9%-kal kerültek többe. Legutóbb 2013 júniusában regisztráltak ilyen magas inflációt, akkor 5,3% volt


Vizsgálja romániai akvizíciójának elutasítását az OTP Bank

Vizsgálja az OTP Bank a felügyeleti levél tartalmát, amelyben a Román Nemzeti Bank közölte, hogy nem hagyta jóvá az OTP romániai leánybankjának újabb akvizícióját, a fellebbezés határideje március 29-e – tette közzé az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn reggel. A tájékoztatás szerint a Román Nemzeti Bank március 14-én vezetői levélben értesítette

Inflációs ráta: itt a legfrissebb

4,6 %-os maradt januárban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta, amely megegyezik a 2017 decemberében regisztrált adattal – közölte csütörtöki közleményében az Országos Statisztikai Intézet (INS). A munkanélküliség a férfiaknál 5%-os volt, ez 0,9 százalékponttal nagyobb, mint a nőknél. ‘A 15 és 74 év közötti munkanélküliek száma idén januárban 424.000 volt, ez több, mint egy hónappal

Pert nyert Románia az amerikai Chevron olajipari cég ellen

Románia javára ítélt a párizsi döntőbíróság a Chevron által indított kártérítési perben, így az amerikai olajipari vállalatnak kell a román törvények megsértéséért 73,5 millió dollár kártérítést kifizetnie az országos ásványkincshatóságnak (ANMR) egy koncessziós ügyben – közölte szombaton a bukaresti kormány sajtóirodája. Ezen felül a román alapkamatot nyolc százalékkal meghaladó kamat kifizetésére kötelezték a Chevront, amit


Tavaly 6,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában

Tavaly 6,5 százalékkal, 26,915 millióra nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma az előző évhez mérten – közölte pénteken az országos statisztikai intézet. Ezek 80 százalékát román turisták töltötték, 20 százalékát külföldiek, ez utóbbiak átlagban 1,9 éjszakára szálltak meg. Tavaly 10,4 százalékkal több, 12,056 millió turista érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, amiből 9,307 millió román turista

Szerdán érvénybe lép az adóügyi kihágások megelőzését célzó törvény

Szerdától érvénybe lép az adóügyi kihágások megelőzését célzó törvény, húsz nappal a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően. A jogszabály értelmében az ellenőrzéssel és bírságok kiszabásával megbízott intézményeknek és hatóságoknak kötelességük lesz a kihágás észlelésekor először figyelmeztetést adni, illetve határidőt kitűzni, amíg a szabálytalanság elkövetője helyrehozhatja a hibát. A jogszabály előírja, hogy az ellenőrző és bírságokat

Kilencmilliárd euróra növelte forgalmát tavaly a Rossmann

Történetében először kilencmilliárd eurós forgalmat ért el tavaly a német Rossmann háztartási cikkeket, higiéniai és kozmetikai szereket forgalmazó kiskereskedelmi lánc. A Rossmann tavaly, az előző évihez képest, 6,8 százalékkal növelte forgalmát. A családi tulajdonban lévő vállalat nyereségadatokat nem hoz nyilvánosságra. A Rossmann hat európai országban 3770 üzletet üzemeltet és 54,5 ezer alkalmazottat foglalkoztat, ebből 32


Átadták az M35-ös autópálya új szakaszát

Elkészült és ünnepélyesen átadták december 13-án az M35-ös autópálya új szakaszát és a Debrecent délről elkerülő utat, hivatalos nevén a 481-es főutat, amely összeköti az új sztrádaszakaszt a 47-es főúttal. Az autópálya új szakasza az év végig ingyenes. Az M35-ös teljes új szakaszát két ütemben építik meg, az első ütem a sztráda első öt kilométeres