Történész: Horthy nem tett antiszemita kijelentéseket, de voltak előítéletei

Horthy Miklós kormányzóként nem tett antiszemita kijelentéseket, nem nyilvánosan azonban kifejezte előítéleteit. A neve joggal köthető össze az 1944-es deportálásokkal – mondta Turbucz Dávid történész az Osztrák Kulturális Fórum és a Budapesti Holokauszt Intézet előadás-sorozatának szerdai fővárosi rendezvényén. Horthynak az volt a véleménye, hogy a zsidóság soraiban voltak “rendes emberek”, akik többet használtak az országnak, mint a szélsőjobboldal együttvéve. Azoknál, akikkel személyes kapcsolatba került, nem figyelt a származásra, így a zsidó nagytőkés Chorin Ferencnél sem – ismertette a történész. A kormányzó a zsidóság jogainak korlátozásával, gazdasági visszaszorításával alapvetően egyetértett. A korszak végén elfogadott zsidótörvényeket azonban nem ő kezdeményezte, igaz nem is tett ellenük semmit – mondta a kutató. Meglátása szerint Horthy mérlegelhette volna a zsidótörvények aláírását, és fel is oszlathatta volna az Országgyűlést, ezenkívül állásfoglalásaiban és interjúkban kifejezhette volna ellenvetését, de ezt nem tette meg. Az első zsidótörvény megszavazásakor még nem lehetett látni, hogy ez a folyamat a deportálásokhoz vezet – fűzte hozzá. Az 1938-as első zsidótörvény előírta, hogy a szabadfoglalkozású állásokban és a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál legfeljebb 20 százalékos lehet a zsidók aránya. Turbucz Dávid felidézte, hogy Horthy a második zsidótörvényt embertelennek nevezte – ezt a budapesti német követtel is közölte -, és kilátásba helyezte, hogy él vétójogával él, de végül nem tette meg. Beszélt arról is: Horthy nem tartotta elfogadhatónak, hogy a színházak, újságok többsége zsidó kézben volt, de tisztában volt azzal, hogy a keresztény úri középosztályból nem lehetett a helyükre megfelelő embereket találni. Az 1939-es második zsidótörvény már faji szempontból határozta meg, ki számít zsidónak, és 6 százalékban maximálta a zsidók arányát a szellemi foglalkozásokban. Megtiltotta továbbá zsidók alkalmazását állami közigazgatási és igazságügyi szerveknél és középiskolákban. A történész emlékeztetett arra, hogy Magyarország hadba lépésekor, 1941 nyarán 20 ezer zsidó, “hontalannak minősített” embert deportáltak, és ennek következtében mintegy 11 ezret közülük lemészároltak le a német egységek Galíciában. Turbucz Dávid rámutatott: 1942-ben Kállay Miklós miniszterelnöktől követelték a németek a magyar zsidóság deportálását, erre azonban Kállay és Horthy akkor nemet mondott, emiatt pedig “nem vált túlságosan népszerűvé” a magyar kormány Berlinben. Felhívta a figyelmet arra, hogy az 1944. március 19-ei német megszállás után a zsidó emberek sorsával kapcsolatban június végéig nem szólalt meg Horthy, miközben írásos jelentésekből tudomást szerzett a gettósításról. Hozzátette: a kormányzó bízott abban, hogy az ország visszakapja szuverenitását, vége szakad a megszállásnak, ha teljesítik a német igényeket, ezért egyezett bele abba, hogy a hazai zsidóság egy részét deportálják. Hangsúlyozta: joggal köthető össze Horthy neve az 1944-es deportálásokkal, mert a lényeget illetően bizonyíthatóan tudott arról, ami történt. Turbucz Dávid cáfolta, hogy Horthy depresszióba süllyedt volna vagy belső emigrációba vonult volna, illetve házi őrizetben lett volna a német megszállás idején, ezt történeti források nem támasztják alá. Kitért arra is, hogy Horthy csak július 6-án rendelkezett a deportálások leállításáról, pedig ezt korábban is megtehette volna. MTI