Stratfor: Miért jó geopolitikai stratéga Orbán Viktor?

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti londoni beszédéről és politikájáról közölt elemzést a hétvégén a Stratfor amerikai geopolitikai hírszerző és elemző cég. A modern Magyarország gyakran okoz fejtörést a nemzetközi megfigyelőknek. A lázító beszédű Orbán Viktor unortodox politikája a miniszterelnök 2010-es második megválasztása után kezdettől fogva egyszerre keltett reményt, felháborodást, és vált nevetség tárgyává. De mint a múlt héten a brit Királyi Külügyi Intézetben (a Chatham House-ban) elmondott beszéde is mutatja, Orbán egy nagyon súlyos problémákkal szembesülő nagyon komoly gondolkodó. A hat tételben, amelyet felvázolt, van egy nagy adag politikai mosakodás, de végül is e tételek a legvilágosabb magyarázatát adják annak az erkölcsileg nyugtalanító, mégis geopolitikailag következetes logikának, amelyre a Fidesz ellentmondásos politikája épül. A történelem nagy súllyal nehezedik Magyarországra, arra az országra, amely Közép-Európa szívében helyezkedik el, és amelyet a keleti és a nyugati nagyhatalmak szétszakítottak történelme nagy részében. Az ilyen jellegű vitatott határvidékeken a radikális változás ritkán jelent jó hírt, és az ezekben a térségekben található országok különösen jól alkalmazkodtak a geopolitikai dinamikához. Jelenlegi formájában Magyarország éppen a hanyatló Európai Unió és az újjáéledő Oroszország mezsgyéjén található. Természetesen ez a meghatározás túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet; Oroszország saját sebezhetőségeitől szenved, Európa pedig továbbra is a globális rendszer egyik erős tartóoszlopa. Míg Nyugat-Európa el van foglalva saját egzisztenciális válságával, Oroszország közben erősebbé és magabiztosabbá vált. Magyarország nem különösebben gazdag vagy erős ország. Nincs tengere, és kevés természeti erőforrással rendelkezik, amelyek jellemzően – időnként szándékosan – nála erősebb regionális hatalmakhoz kerülnek. (Ezekre kézenfekvő példa mind a Habsburg-, mind az Oszmán Birodalom, mind a Szovjetunió.) Nyugat-Európa és az általa létrehozott Európai Unió voltak azok a politikai szövetségesek, amelyekhez a posztkommunista Magyarország lelkesen csatlakozni akart – beszédében Orbán őket hívta a “vágyott Nyugatnak”. Orbán hat tétele közül négyet annak szentelt, hogy bemutassa a posztnemzeti európai modell kudarcát és azt, hogy e modell képtelen megteremteni az általa ígért gazdasági és politikai stabilitást. Orbán nem véletlenül mondta el ezt a beszédét az Egyesült Királyságban, amely hagyományosan az euroszkepticizmus egyik forrása, és ahol az Európa-ellenes retorika az utóbbi hónapokban ismét megjelent. Orbán nem említette Oroszországot, de Moszkva szelleme nagyon is jelen volt mindig az ő egész politikai karrierjében. A törékenyebbé váló Oroszország – egy másik mesterstratéga, Vlagyimir Putyin vezetésével – enyhített egykori durva megfélemlítési taktikáján, és inkább stratégiai kereskedelmi vagyontárgyakat vásárol Közép-Európában, hogy visszanyerje régi befolyását volt érdekszférájában. Orbán helyesen feltételezi, hogy miután Magyarországtól egyre távolabb kerül az európai centrum, és azt nem helyettesíti valamilyen más erős pártfogó, az ország nem tudja elkerülni, hogy egyszer tárgyalás keretében ne kerüljön összeütközésbe Oroszországgal. Orbán legtöbbet támadott politikai lépései – például a magán-nyugdíjpénztári vagyon megszerzése, a bírói kar megcsonkítására tett kísérlet, a stratégiai energiaszolgáltatók most is tartó államosítása – mind azt szolgálják, hogy az állam kezében összpontosítsa a hatalmat. A hatalom koncentrációja erősíteni fogja Budapest tárgyalási pozícióját a keletre való nyitáshoz, amit Orbán elkerülhetetlennek tart. Orbán és a Fidesz politikája következetesen ellenkezik az Európai Unióban megtestesülő liberális eszményekkel, és ebből következően kiváltja Brüsszel haragját. De tudván azt, hogy Magyarország az Európai Unióba való szorosabb integrációval már nem tudja elhárítani Oroszországot, a nyugati elitek rosszallása sokkal kevésbé érdekli Orbánt, mint hogy hosszú távon képes legyen fenntartani Magyarország szuverenitását. A Balti-tengertől a Fekete-tengerig tartó geopolitikai realitás a következő: Európa szétesik, Oroszország megerősödik, az Egyesült Államokról pedig leginkább nem lehet eldönteni, hogy melyik irányba tart. A magyar kísérlet csak az első a maga nemében – maga Orbán is “laboratóriumnak” nevezte Magyarországot a beszédében – és ha a kísérlet sikerül, akkor követendő példává válhat más közép-európai vezetők számára. Ez alighanem egy hátborzongató kilátás a nyugati kommentátorok és az európai bürokraták számára, akik évtizedeken át dolgoztak azért, hogy a volt szovjet csatlósokat az EU védőszárnyai alá vonják, és akik közben olyan szavakkal illették Magyarországot, mint “totalitárius”, “diktatórikus”, “autoriter”. De mint Robert Kaplan, saját geopolitikai főelemzőnk nemrég leszögezte, a geopolitika értéksemleges – írta a Stratfor. E mondás különösen igaz Orbánra, aki nem egy hatalommániás Nicolae Ceausescu, és nem is a liberális demokrácia ünnepelt bajnoka, mint Václav Havel volt. Ő inkább egy meglehetősen összetett és árnyalt figura, aki minden hibája ellenére érti a geopolitikai dilemmák kényelmetlen realitását, és hajlandó megkeresni azok hasonlóan kényelmetlen megoldásait – összegezte az amerikai geopolitikai hírszerző és elemző cég. MTI